Pályázatok

Idáig 97 milliárd forint támogatási előleget fizettek ki a gazdálkodóknak

Agrofórum Online

Eddig 97 milliárd forint idei támogatási előleget fizetett ki a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár - mondta a Magyar Államkincstár elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kondra Laura elmondta, hogy az előlegek kifizetését október 16-án kezdték meg, és már a kifizetés első napján több mint 43 milliárd forintot kaptak meg a gazdálkodók. Ez duplája volt az előző évi első napi előlegfizetésnek.
   
A tervek szerint az idén összesen mintegy 205-206 milliárd forint előleget fizetnek ki, 2018. június 30-ig pedig összesen több mint 400 milliárd forint idei közvetlen támogatás kifizetésére számíthatnak a gazdák – tájékoztatott az elnökhelyettes.
   
Emlékeztetett: 2016-ban 11 EMGA- (Európai Mezőgazdasági és Garancia Alap), illetve nemzeti jogcímen, valamint ehhez kapcsolódóan további 2 vidékfejlesztési jogcímen fizetett előleget az akkori Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az idén a megtartott 11 jogcím mellett további 4 Vidékfejlesztési Program intézkedésével egészült ki az előlegfizetési jogcímtár. Hozzátette: az államkincstár összesen 27 jogcímben teljesít előleg- és végkifizetést az előlegfizetési időszakban.
   
Megjegyezte: ahhoz, hogy az előlegfizetés zökkenőmentes legyen, az összes közreműködő szereplő összehangolt munkájára van szükség. November végén ugyanis nem áll meg az előleg kifizetése, hanem a kifizetéseket részfizetésekkel folytatják. A közvetlen támogatásra jogosult gazdáknak ugyanis a kifizetést jövő év június 30-ig kell megkapniuk. A végkifizetést viszont az államkincstár szeretné határidő előtt befejezni.
   
Annak érdekében, hogy a gazdálkodók mielőbb a pénzükhöz juthassanak a Magyar Államkincstár számos ponton egyszerűsítette a rendszer működését – közölte az elnökhelyettes.
   
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a kamara sikeresnek tartja az előlegfizetést, és a gazdáknak nagy szükségük van erre a forrásra az őszi munkák során.
   
Tájékoztatása szerint eddig mintegy 12 ezer adategyeztetésre volt szükség, a falugazdászok 6 ezer egyeztetésben vettek rész, amelynek 26 százalékát sikerült megoldaniuk.
   
Győrffy Balázs arról is beszélt, hogy a NAK mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a gazdákat megillető források megnyirbálását, az uniós agrárforrások források átcsoportosítását a migránsválság kezelésére. A NAK az uniós gazdaszervezetek, a Copa-Cogeca tagjaként minden fórumon kiáll azért, hogy a közös agrárpolitika (KAP) forrásait a jövőben továbbra is a gazdák kapják meg – ígérte a NAK elnöke.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Mérföldkő az ökológiai pályázat kibővítése

2019. május 29. 08:58

Az ökológiai gazdálkodás ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat, köszönhetően az újabb pályázati kiírásnak és a kedvező Agrárminisztériumi döntésnek is. Azonban még így is gyorsabb a fogyasztók bioélelmiszerek iránti igénye, mint az ökoterületek növekedési üteme. Tavaly írtak ki egy új ökológiai pályázatot, amelynek keretéből több hazai gazdálkodó plusz forrást nyert.

A civil szervezeteknek nyújt segítséget az Agrárminisztérium

2018. június 6. 08:43

A nemrégiben meghirdetett, agrárágazati szervezetek számára kiírt pályázat útján például összesen 40 millió forinttal segíti 70 civil szervezet munkáját.

Több mint 10,5 milliárd forint jut környezet- és természetvédelemi pályázatokra

2018. december 14. 08:16

A projektek végrehajtási feladataiért az Agrárminisztérium háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. felel. A programok megvalósításában emellett számos önkormányzat, nemzeti park és egyéb szervezet is részt vesz.

Mától lehet benyújtani a Zöld Forrás pályázatot

2020. január 20. 15:16

A Zöld Forrás pályázat keretösszege 70 millió forint. A pályázatokat 2020. január 20-tól 2020. február 18-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy pályázó legalább 800 ezer, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat.