Növénytermesztés

Végéhez közeledik a betakarítás – jó átlagok születtek

Agrofórum Online

Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, így aztán biztosított az ország ellátása, sőt, kivitelre is jut – mondta el Czerván György, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár a részletekről szólva elmondta: a gazdálkodók az ilyenkor szokásos betakarítási és vetési munkáknak csaknem teljes egészében a végére értek, cukorrépánál és kukoricánál még néhány ezer hektár vár betakarításra. A legtöbb, ilyenkor magtárba kerülő gazdasági növényünkre – így a kukoricára, a napraforgóra, szójára, burgonyára és cukorrépára is – igaz, hogy az országos termésátlag a tavalyi rekordértékeket ugyan nem érte el, de az öt éves átlagot meghaladta. A termények minősége jó, cukorrépánál a cukortartalom átlagon felüli.


Vancsura József és Czerván György

A gazdák jól haladnak az őszi vetésekkel is: a repce a rozs és az őszi árpa vetőmag már a földbe került, de az őszi búza és a tritikálé vetésével is végéhez közelednek a gazdák. Az időben elvetett területeken a kelés és fejlődés megfelelő.


Nagyításért kattintson a képre!

A világ más részein meglehetősen hektikusan alakultak a termésátlagok. Az idei kukoricatermés az USA-ban, az EU-ban és még Ukrajnában is kissé elmarad a tavalyi értékektől, viszont a déli féltekén még Brazília és Argentína jól teljesíthet. Az európai terméskiesés elsősorban az Ibériai félsziget és Olaszország gyenge teljesítményének tudható be, de sajnos a közép-európai régió is hozzájárul a tavalyinál gyengébb eredményekhez. A világ összes gabonatermése idén várhatóan el fog maradni a felhasználás szintjétől, amire az utóbbi négy évben nem volt példa. Emiatt a világ gabonakészletei az előző évihez képest csökkenni fognak, aggódni azonban nem érdemes, hiszen az év végi készletek még így is viszonylag magasnak mondhatók, ami az elmúlt négy év készlethalmozódásából adódik.

A termények árait a világpiac határozza meg. A nemzetközi piaci árak búzánál és kukoricánál is emelkedtek az utóbbi hetekben, ezzel együtt is az árak jellemzően 4-8 %-kal az egy évvel ezelőtti szintek alatt állnak. A kőolaj világpiaci árának emelkedése további drágulást vetít előre. A hazai piaci árak az elmúlt néhány hétben nem változtak lényegesen. Érdemes tudni, hogy országos átlagban –a támogatásokkal kiegészítve – minden szántóföldi kultúra esetében a várható bevételek meghaladják a költségszintet, azaz a termelés jövedelmező

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a tájékoztatón megköszönte az autósok türelmét, hiszen az ilyenkor közlekedő mezőgazdasági gépek gyakorta akadályozták a forgalmat, ám ebből baleset vagy konfliktus nem adódott. Hozzátette: a gazdák alapvetően elégedettek a termények áraival, hiszen kialakulóban van egy olyan árszint, amellyel a termelők már hosszú távon biztosíthatják megélhetésüket és a gazdálkodás megfelelő feltételeit.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Enyhén drágult a kukorica világpiaci ára

2019. július 24. 04:37

Emelkedett a kukorica ára azt követően, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy a kukoricatermés elmaradhat a várakozásoktól.

Esős aratást, lisztharmat-fertőzést és 6-8 tonnás búzát várnak a gazdálkodók

2019. május 30. 11:40

Kucskár Tibor szerint esős aratást jósolnak a meteorológusok, Dávid Dániel pedig 6-8 tonnás termésátlagot vár a búzában. Révész László a lisztharmat elleni védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet az Agrofórum legújabb videójában.

Növénytermesztés Képgaléria Videó

Indul az aratás, használjuk a hozammérőt!

2018. június 19. 12:45

A betakarítás egy kiváló alkalom a tábláink különbségeinek felmérésére, ha rendelkezésre áll, használjuk pontosan a hozammérő rendszerünket.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai?

2020. április 8. 05:37

A kombájnoknál az igazi nagy változásokat az elektronikai és az infó-kommunikációs megoldások beépítése hozta magával, amely az üzemeltetést könnyíti meg, egyúttal nagyobb teljesítmény elérését és gazdaságosabb használatot tesz lehetővé.