Állattenyésztés

Hatalmas lehetőség a méhészeti ágazatnak

Agrofórum Online

Óriási eredmény, hogy az Európai Parlament a méhészeti ágazattal foglalkozik - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Gödöllőn, a Magyar Méhészek 10. Világtalálkozóján.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy magyar kezdeményezésre tárgyal az Európai Unió a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről.

A javaslat több kedvező változtatást is megfogalmaz a méhészetek számára. Többek között az eddiginél szigorúbban ellenőriznék a mézimportot, valamint az ágazat támogatása a jelenleg évi 36 millió euróról 47 millió euróra emelkedne. Az Európai Parlament várhatóan néhány héten belül szavaz az előterjesztésről.

Magyarország számára ez a téma azért fontos, mert hazánk a harmadik legnagyobb méztermelő ország az Európai Unióban. Emellett az unióba áramló, többször kétes minőségű kínai méz sok gondot okoz a magyar és más uniós méhészeknek.

Nagy István kiemelte, Magyarországon a méhészkedés hatósági felügyelet mellett, szabályozott és ellenőrzött körülmények között folyik. Hozzátette, hogy fontos szerepet tölt be a méhegészségügyi hálózat, amely rendszeres ellenőrzéssel biztosítja és tanácsadással segíti a méhbetegségekkel szembeni védekezést, mivel Magyarország a nagy méhcsalád-sűrűség és az intenzív vándorlás miatt, fokozottan kitett a betegségek terjedésének. Arról is szólt, hogy a vásárlói bizalom növelését szolgálják a folyamatos mézvizsgálatok, valamint a termelői méz azonosítására létrehozott méz-zárszalag és a termelői mézesüveg használata is.

A méztermelés az elmúlt 10 évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között változott hazánkban. Méztermelésünk alapja az akácméz, amely már hungarikumnak számít.

Magyarországon a méhészek száma mintegy 20 ezer, a méhcsaládoké pedig mintegy 1,2 millió. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál – döntő hányadát az Európai Unió országaiba -, belföldön pedig 7-8 tonna méz fogy évente.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A legnagyobb esély: szövetkezniük kell a magyar méhészeknek

2018. augusztus 27. 06:56

A szövetkezeti formában megvalósuló együttműködés előnyeit, lehetőségeit méltatta Nagy István agrárminiszter a Méhészeti Szövetkezet alakuló ülésén vasárnap, Domonyvölgyben.

Szabványosítanák a nemzetközi méhészeti termékeket

2019. szeptember 18. 13:33

Spanyolország és Románia után Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban, továbbá jelentős exportőr is, így e terület szabványosítása kiemelten fontos.

Uniós szintű összefogás segíthet a méhészeken

2019. november 22. 10:33

A környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt uniós szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében az agrárminiszter.

Nincs kereslet a magyar mézre?

2019. október 8. 10:17

A vegyes méz – amely a belföldi bolti forgalom 80 százalékát adja – ára stagnál, illetve csökken.