Növénytermesztés

Érdekli az idei kukoricakísérlet eredménye?

Agrofórum Online

Lezárult a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének idei kukorica posztregisztrációs fajtakísérlete.

Tizenegyedik alkalommal szervezte meg 2017-ben a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket annak érdekében, hogy az itt kapott objektív információk segítséget jelentsenek a gazdálkodóknak a megfelelő fajták kiválasztásában. A kísérletek szakmai felügyeletét a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította ebben az évben is.
 

A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódoltuk. Ezzel a lépéssel a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban – ismertette Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. – 2017-ben a FAO 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibrideket vizsgáltunk.

A fajtakiválasztás egyik alappillére volt, hogy a 2017-ben újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtsék az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe. A fennmaradó fajtaszámot az előző évek GOSZ-VSZT Posztregisztrációs kísérletekben legjobban szereplő hibridekkel töltötték fel. Így a szervezők szerint a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítani a 2017-es esztendőre.

A kísérleteket az ország kilenc pontján végezték el, köztük hagyományosan nagy kukoricatermő vidékeken, például Debrecenben, Mezőhegyesen, Iregszemcsén, Kaposváron, Tordason. Emellett reprezentálva volt a Dél-Alföld is (Székkutas). Az előző évek gyakorlatával szakítva a FAO 500-as éréscsoportba tartozó hibridek az összes helyszínen elvetésre kerültek. Az idei évben a kísérleti helyek átlagtermés eredményei közötti nagy eltérések jól mutatják az időjárási és termőhelyi körülmények hatásának régiónkénti különbözőségét.

Az idei posztregisztrációs kísérletről idén készült egy összefoglaló kiadvány, amelyet az alábbi linkről tölthetik le az érdeklődők:

http://www.vszt.hu/uploads/gosz-vszt2008/gosz_vszt_kukorica_2017.pdf

(Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Nem lehet homokra építeni…

2019. április 25. 03:47

Növelni kell a mezőgazdaságban is a hatékonyságot, ehhez pedig új technológiák szükségesek. Idetartozik a precíziós gazdálkodás, az integrált növényvédelem és az előrejelzés is.

LumiGEN™ technológia: erősebb növényállomány, bőséges termés

2019. augusztus 22. 03:01

Az olajrepce, a kukorica és a napraforgó állományokra elérhető LumiGEN technológiák csökkentik a termesztési kockázatokat, és elősegítik a növények kezdetektől való erőteljes fejlődését.

A Bayer eladná a zöldségvetőmag részleget a BASF-nek

2018. március 21. 10:43

Az Európai Bizottság április 5-ig ellenőrzi a Monsanto Bayer által tervezett átvételét. Engedélyezés esetén a Bayer a teljes vetőmag üzletágat eladja a BASF-nek.

Navigare necesse est – hajózni szükséges

2020. május 4. 18:51

Pompeius mondta ezt azoknak a hajósoknak, akik a viharos időben nem akartak útra kelni gabonával megrakott hajóikon Róma felé. Valószínűleg ő maga sem gondolta, hogy bölcseletét több mint 2000 év elteltével is felemlegetik.