Pályázatok

Az év elején várható döntés a vadgazdálkodási pályázatokról

Agrofórum Online

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi pályázati felhívására mintegy 836 millió forint összegű kérelem érkezett a vadászkamarához. A döntések még az év elején várhatóak.

Az Országos Magyar Vadászkamara tájékoztatást adott ki az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi pályázati felhívására benyújtott pályázatokról. A felhívásra összesen 834 pályázat érkezett, amelyekből 23-at konzorciumi formában adtak be az érintettek.

Az érkeztetés során a megyei területi szervezetek összesen 45 formailag hibás pályázatot találtak, amelyeket érdemi bírálat nélkül elutasítottak; ezekről az érintett vadászatra jogosultak már kaptak értesítést. A befogadott – formailag megfelelő – pályázatokat 2017. december folyamán a megyei vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottságok első fokon tartalmilag is elbírálták, és ennek során 38 pályázatot az elutasításra javasolt státuszba soroltak. A befogadott pályázatok összes támogatási igénye mintegy 836 millió Ft, amiből a konzorciumi igény meghaladja a 237 millió forintot.

Következő lépésben az országos vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottság 2018. januárjában áttekinti a pályázatokat, rangsorolja azokat és ajánlást terjeszt be a rendelkezésre álló forrás erejéig a támogatásra javasolt pályázatokról az OMVK elnöksége elé.

(OMVK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Buzgó József: a vérebek komoly értékmentők

2020. április 12. 08:54

Azon vadásztársaságok számára, amelyek főleg a szarvasbikákból szerzik bevételüket, igen komoly probléma, ha a megsebzett 10 millió forint értékű bikának nyoma vész... Itt kaphatnak szerepet a vérebek.

Vadászati jogalkotásról és jogalkalmazásról tartottak konferenciát

2019. június 16. 09:30

A vadászati törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek a közelmúltban több lényeges ponton változtak, új alapokra helyezve a hazai vadgazdálkodást.

Tömeges őzelhullástól tartanak a vadászok a rágcsálóirtó szer engedélyezése miatt

2018. október 26. 10:36

A rágcsálóirtó szer leginkább az őzre és a mezei nyúlra jelent veszélyt ezen fajok táplálkozásbiológiája miatt.

Vírushatás: tönk szélén a vadászat, a vadgazdálkodás

2020. április 18. 09:36

Pár hete több fórumon - többek között az ágazattal foglalkozó blogokban is - jelennek meg olyan vélemények, amelyek a vadgazdálkodási ágazat krízis helyzetére hívják fel a fegyelmet.  Egyes álláspontok szerint, az ezidáig is számos sebből vérző ágazat az ASP, majd a jelenlegi rendkívüli járványügyi helyzet miatt a végletekig ellehetetlenült. A kialakult helyzetre reagálva, az elmúlt napokban az Országos Magyar Vadászkamara is elkészítette intézkedési javaslatait, amelyeket, ismereteink szerint, megküldtek az Agrárminisztériumnak, az Országos Főállatorvosnak és a szaktárca helyettes államtitkárának is.