Szőlő-Bor

Megválasztották a Magyar Bor Nagydíj győzteseit

Agrofórum Online

Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját.

A Magyar Borszakírók Köre, amely két éve alakult és jelenleg 26 tagja van, második alkalommal teszi közzé azoknak a száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a „Super 12” listáját, amelyeket az elmúlt évi kóstolási tapasztalataik alapján a legjobbaknak ítélt, illetve választja ki közülük a Magyar Bor Nagydíj nyerteseit – írják a szervezet MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.
   
A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal – több forduló után – rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak. Ezt követően a 12-es listára felkerült borokat a tagokból alakított két bizottság kóstolja, illetve pontozással értékeli két-két alkalommal és sorrendben.
   
A „Super 12” listára – ezúttal 11 borvidéket képviselve – 12-12 fehér- és vörösbor került fel.
   
A fehérek között Tokajt 3, Egert 2, a Nagy-Somlói és a Badacsonyi borvidéket 2-2, a Balaton-felvidéki, a Móri és a Neszmélyi borvidéket 1-1 bor képviselte.
   
A vörösborok esetében a Villányi borvidék 5, Eger 3, Szekszárd 2, a Dél-balatoni borvidék és a határon túliak 1-1 képviselője került a listára.
   
A díjakat ünnepélyes keretek között január 27-én adják át a debreceni Déri Múzeumban.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Drágábban vehetünk bort idén

2018. július 26. 06:32

Amennyiben a termékek átvételi ára nem követi a termelési költségek, illetve a szőlőár növekedését, abban az esetben megtörhet a szőlő-bor ágazat eddigi fejlődési pályája.

Kiemelt támogatásokat kap a hazai borágazat

2018. október 1. 10:25

Az Agrárminisztérium a szőlőültetvények korszerűsítését továbbra is fontosnak tartja, ezért 2020-ig 45 millió eurós keretre lehet ezen a jogcímen pályázni 2018 februárjától.

Rövidesen uniós oltalom alá kerülhetnek új magyar borászati kifejezések

2019. február 12. 07:36

Minden egyes nap késlekedés lehetőséget vesz el a magyar borászoktól, hogy az e kategóriák alá besorolható borokat a magasabb minőséget mutató címkékkel értékesíthessék az uniós tagországokban.

Hamarosan megnyitja kapuit Európa legszebb borfesztiválja a Budai Várban

2019. augusztus 30. 12:48

A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.