Agrártámogatások

Vidékfejlesztési program: újabb pályázatok januárban!

Agrofórum Online

Tavaly 690 milliárd forintról, ebből decemberben 140 milliárd forintról, 61500 támogatási kérelemről hozott pozitív döntést a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési programban.

A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Kis Miklós Zsolt jelezte: a Vidékfejlesztési programban a 2014-2020 közötti uniós ciklusban közel 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. Kötelezettségvállalással 2017 végéig a Miniszterelnökség a források 87 százalékáról, mintegy 1127 milliárd forintról döntött.

Kiemelte, hogy a Miniszterelnökség az energiahatékonyság javítására a programban eddig felhasználatlan összegekből önálló pályázatot hirdet januárban, 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd. Szintén januárban jelenik meg 4 milliárd forint keretösszeggel pályázati felhívás a borszőlő ültetvények telepítésére. A kérelmeket várhatóan február második felétől lehet majd a benyújtani.

A kormány célkitűzéseinek megfelelően tavaly március 31-ig az összes, 68 pályázat megjelent a Vidékfejlesztési programban – emlékeztetett az államtitkár. Ebből 39 felhívás lezárult, közel 233 ezer kérelemről döntöttek, amelyek 75 százaléka, több mint 168 ezer kérelem részesült pozitív elbírálásban. A kifizetések nagysága eddig 207 milliárd forint, 2016-ban 101 milliárd forintot fizettek ki, tavaly pedig 106 milliárd forintot. Az államtitkár elmondta, a vidékfejlesztési források több mint 50 százaléka beruházásokra van elkülönítve, 665 milliárd forintból 487 milliárd forint értékben került sor kötelezettségvállalásra.

Kis Miklós Zsolt ismertette, a Miniszterelnökség decemberben kötelezettséget vállalt mintegy 15 milliárd forint értékében 140 állattartó telep korszerűsítésére benyújtott kérelemre, valamint közel 38 milliárd forint értékben 838 kisméretű terménytároló és szárító építésére és energiahatékonyság javítására irányuló kérelemre. Döntöttek még 22 milliárd forint értékben 3473 kérelemről kertészeti gépbeszerzés támogatásáról, valamint 28 milliárd forint értékben külterületi helyi közutak fejlesztéséről és 15 milliárd forint értékben mezőgazdasági biztosítók díjához nyújtott támogatásról. Többek között a kormány még kötelezettséget vállalt az erdősítés támogatására, gombaházak és hűtőházak létrehozására, a meglévők korszerűsítésére, illetve a tejágazat szerkezetalakítását kísérő állatjóléti támogatásra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

A természetközeli termesztés szellemisége

2019. május 27. 14:08

Egy hazai gazdaságot mutatunk be Olvasóinknak, ahol a természetközeli termesztési mód alkalmazásával törekednek arra, hogy a kemikáliák felhasználását csökkentsék, illetve elkerüljék. Ezen alapelvek közel állnak az integrált növényvédelem alapelveihez.

Őszi aktualitás: záró lemosó permetezés

2018. október 4. 06:00

A még betakarításra váró növényeket jó ütemben aratják. Kertészeti kultúrákban növényvédelmi téren aktuálissá válik az őszi záró lemosó permetezés.

Kertészeti központ épül Hegyeshalom és Bezenye határában

2019. március 23. 07:33

A német vállalat ötven hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, harminc hektáron üvegházat, ötven hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre, amellyel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékei számára adhat kiugrási lehetőséget az európai piacokra.

A világ egyik legédesebb paradicsoma Veresegyházról jön

2018. május 18. 07:12

A világ egyik legédesebb paradicsomát termesztik Veresegyházon. A vállalkozás 2016-ig 85 százalékban exportra termelt, de az ügyvezető tudatosan csökkentette az arányt, mert nagy dobásra készül.