Állattenyésztés

Több mint 5 millió eurót kapnak a magyar méhészek

Agrofórum Online

A korábbi keret bővítésének köszönhetően évente 340 ezer euróval nagyobb keretösszeg, vagyis 5 millió 35 ezer euró áll a magyar méhészek rendelkezésére - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem Méhészeti és Méhegészségügyi továbbképző konferenciáján, Budapesten.

Hazánkban az átlagos méhcsalád-sűrűség meghaladta a 12 méhcsalád/km2 értéket, amivel Európában első helyre kerültünk – hangsúlyozta az államtitkár.

Nagy István kiemelte, a magyar méz minősége kiváló. Arról is szólt, hogy a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretén belül végzett mézvizsgálatok segítik a kiváló mézminőség fenntartását. A minőségellenőrzést az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság folyamatosan végzi, amelyek keretében monitoring-vizsgálatokat és szúrópróbaszerű ellenőrzéseket folytatnak.

A méhészek a megtermelt méz 73 százalékát nagybani felvásárlóknak, kereskedőknek hordósan, 1 százalékát kiszerelve kiskereskedőknek, üzleteknek, további 1 százalékát ipari felhasználóknak, 25 százalékát pedig közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik – ismertette az államtitkár.

A Földművelésügyi Minisztérium és az OMME stratégiai partnerségi megállapodásának köszönhetően közös munka folyik például a növényvédelemmel kapcsolatban. Ennek lényege, hogy a szabályrendszer garantálja azokat a feltételeket, amelyek a méhekre veszélyt nem jelentő, optimális gazdálkodást tesznek lehetővé.

A méhészkedés jelentősége milliárdokban mérhető. A megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is elvitathatatlan, a 100 leggyakoribb haszonnövény 70 százalékát ugyanis rovarok porozzák be.

(kormany.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A méhlegelőkről - az élettér csak összefogással javítható

2019. november 21. 05:37

A hanyatló élettér azt jelenti, hogy egyre több az olyan időszak, amikor a méhek nem, vagy csak nagyon korlátozottan találnak nektár- és pollenforrást. A táplálékot szolgáltató növények sokszínűségén, biodiverzitásán fontos lenne javítanunk.

Csekély összegű támogatást kaphatnak a méhészek

2019. július 12. 13:03

A kérelmező a 2018. november 15. napján a TIR nyilvántartásban szereplő méhállomány alapján, méhcsaládonként 500 Ft támogatásra jogosult.

Nagy István: Óriási a szerepe a magyar méhészetnek

2018. december 2. 12:08

Nagy István a Szent István Egyetemen tartott rendezvényen elmondta, nem elég jó minőséget előállítani, azt el is kell adni, lehetőleg belföldön.

A Nébih visszahívta az Oxxovar 5% oldatot a hazai piacról

2019. január 24. 07:48

A vizsgálati eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást.