Állattenyésztés

Növekedett a magyar tojásimport

AKI/NAK

Növekedhet az Európai Unió tojástermelése – írta friss jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet. Magyarországon pedig emelkedett a behozott tojás mennyisége.

Az Európai Bizottság projekciója szerint az Európai Unió tojástermelésének további növekedése várható 2030-ig. A közösség tojástermelése 7,7 millió tonna lehet 2018-ban, ami kismértékű emelkedést jelentene az előző évihez képest. A közösség tojásimportja 16 ezer tonna lehet az idén, ezt követően a szakértők szerint a tojás behozatalában kismértékű emelkedés lehetséges.

Az EU tojásfogyasztása előreláthatóan nem változik számottevően a következő tizenhárom évben, és 4,7 százalékkal haladhatja meg 2030-ban a 2016. évi volument. A fogyasztás a régi tagországokban bővülhet (+6,9 százalék), az új tagországokban csökkenhet (–4,9 százalék) a vizsgált időszakban.

A KSH adatai szerint Magyarország a 2017. január és október közötti időszakban 23 százalékkal több héjas tojást és 28 százalékkal több friss tojást vásárolt a nemzetközi piacról, mint egy évvel korábban. Az Európai Bizottság adatai szerint a közösségben az étkezési tojás átlagára 177 euró/100 kilogramm volt 2018 első heteiben, ami csaknem 8 százalékkal alacsonyabba 2017. év végi átlagárhoz képest. Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi átlagára (36,40 forint/darab) csaknem 14 százalékkal csökkent ugyanekkor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Fipronillal szennyezett tojásokat találtak Németországban

2018. június 14. 06:20

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben és állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák, élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására.

Tovább nőtt nagyüzemi tojástermelésünk

2018. október 24. 16:42

Mintegy 20 százalékkal, 586 millió tojásra nőtt az első fél évben az előző év azonos időszakához képest a nagyüzemi tojástermelés, így az idén várhatóan 1,25 milliárdnál több tojást állítanak elő.

Az áruházakkal egyeztetnének a tojástermelők

2019. szeptember 26. 13:48

Számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat.

Megindult a keresletnövekedés a sonka és a tojás iránt

2019. április 1. 09:33

A jövedelmek bővülése az elmúlt évek során a keresletet érzékelhetően eltolta a jobb minőségű, drágább készítmények felé.