Agrártámogatások

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás a hónap közepétől

MTI

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás február 15-től - közölte a szaktárca hétfőn.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint az idén kétszer: február 15. és 28., valamint november 2. és 30. között lehet igényelni a támogatást.

A támogatás 2018 őszétől szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett szolgálhatja a termesztéstechnológiai módszerek javítását is. A támogatás forrása a 2019-2023. évek szőlő-bor nemzeti támogatási program, azt azok is igénybe vehetik, akik 2016. január 1. előtt a telepítési jogtartalékból jutottak telepítési joghoz.

A rendelet alapján az egyéni tervek elbírálásakor már nem lesz szempont a beérkezési sorrend.

A támogatás mértéke a meghatározott költségátalányok 50 százaléka a borvidéki tervnek való megfelelés esetén, ennek hiányában 40 százalék. A jogszabály az intézkedésre 45 millió euró – mintegy 14 milliárd forint – keretösszeget határoz meg. Amennyiben a rendelkezésre álló keretet a kérelmezők túligényelnék, akkor a magasabb pontszámot elérő kérelmek részesíthetők először támogatásban.

A szerkezetátalakítás mellett a kormány az új szőlőtelepítést is támogatja. A két intézkedés keretében összesen mintegy 18 milliárd forint támogatásban részesül a szektor – közölte az FM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Gondolatok a szüretről Szekszárdon - interjú Vesztergombi Csabával

2018. október 25. 03:37

A kialakult időjárási szélsőségek miatt talán nagyobb szerepet kapott idén a szőlők elhelyezkedése, a dűlők. Az biztos azonban, hogy a 2018-as évből lesz lehetőség prémium borok készítésére, akár kadarkából is.

Szőlő: van ahol a feketerothadás szüretel

2018. július 12. 05:50

Kertészeti kultúrákban a csapadékosabb vidékeken a hosszú ideig tartó levélnedvesség igen kedvező feltételeket teremt az alma- és körtevarasodás fertőzés terjedéséhez. A betegség egyaránt veszélyezteti a lombozatot és a gyümölcsöket.

Kína és India meghatározó a csemegeszőlő világpiacán

2020. január 1. 12:47

Az USDA Gain jelentése szerint a csemegeszőlő globális termelése a 2019/2020-as szezonban várhatóan 4 százalékkal 23,4 millió tonnára növekszik, és az ázsiai többlet ellensúlyozza az európai visszaesést.

Nyaralók épülnek a szőlőtőkék helyén Balaton-felvidéken

2018. augusztus 10. 13:30

Badacsonyban az elmúlt 12 évben 40 százalékkal csökkent azon területek nagysága, amelyen szüreteltek, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken pedig 30 százalékos a visszaesés.