Szőlő-Bor

Harminc magyar bor került be a diplomácia borválogatásába

MTI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) idei borválogatásába idén 30 kiváló minőségű magyar bor került, ezek képviselik a magyar borkultúrát a külképviseleteken és a KKM diplomáciai rendezvényein. A borokat hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be.

Balogh Csaba, a KKM közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a tárca már 17 éve figyel a magyar borok célzott megjelenítésére. A borvidékek egyedi adottságaiból és a pincészetek évszázados tudásából minden évben születnek ugyanis olyan borok, amelyek az országkép-formálás eszközeivé válhatnak a diplomáciai kapcsolatokban – tette hozzá.

A borokat szakmai zsűri választja ki minden évben, kizárólag magyar szőlő- és borfajták kerültek a válogatásba, például a kadarka, a kéknyelű, az Irsai Olivér, vagy a furmint. Miután 2017 a furmint éve volt, ez a fajta hangsúlyos eleme a mostani borválogatásnak.

A szelekció során a KKM stratégiai partnere volt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), szakmailag pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) véleményére hagyatkoztak nagymértékben. Emellett lengyel, cseh és szlovák borszakértőket is bevontak a munkába a V4 magyar elnökség kapcsán.

Mészáros Gabriella, a borválogatás zsűriének elnöke arról beszélt, hogy a mostani válogatás azért volt izgalmasabb az előzőeknél, mert a V4-ek három másik társországnak szakértői is részt vettek a bírálatban. A borválogatás azonban nem verseny, a fő szempont ugyanis az volt, hogy – a Kárpát-medence adottságait kihasználva – olyan borokat lehessen megmutatni, amelyeket máshol nincsenek – szögezte le.

Hajdu Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője az MTI-nek azt hangsúlyozta: a KKM, az MTÜ, valamint a HNT háromoldalú együttműködése azt célozza, hogy a közösségi és az állami bormarketing minél egységesebb és hatékonyabb legyen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Itt a Furmint Február! De milyen is egy jó furmint? - interjú Szabó Zoltánnal

2019. február 20. 04:36

Tokaj egymaga a furmint termőterületeink 95 százalékát bírja, így sajnos a maradék csak kuriózumszámba megy. Egyszerre több Tokaj létezik, műanyag hordóban árult félédes folyóborok ugyanúgy piaci szereplők, mint a jó nevű termelő mádi csúcsdűlős tétele. Nehéz így kommunikálni, egységes arculatot, közös marketinget kialakítani a furmintnak.

Növelnék a dél-balatoni borok népszerűségét

2018. február 7. 07:52

Területét tekintve a dél-balatoni az ország ötödik legnagyobb borvidéke, és mintegy háromezer ember dolgozik a szőlőtermesztésben.

A szekszárdi borvidéken is korábban szüretelnek

2018. augusztus 8. 11:46

A mostani melegben a szőlő fejlődése lassulni fog, de mennyiségben és minőségben egyaránt jó évjáratra számíthatnak a szekszárdi termelők.

Kiugró minőségű az idei szőlő

2018. október 2. 14:05

Idén minden eddiginél korábban kezdődött, az ország nagy részén lassan véget is ér a szüret. A termelők kiváló minőségű alapanyagot adtak át, a borászok pedig bizakodók.