Szőlő-Bor

Elindult „Az aszú éve” magyar borokat népszerűsítő kampány az Egyesült Államokban

MTI

Elindult "Az aszú éve" kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a magyar borokat, elsősorban az aszúféléket népszerűsítik majd.

A kampány a washingtoni magyar nagykövetségen szombaton tartott borkóstolóval kezdődött meg. A rendezvényen részt vettek a washingtoni diplomáciai, politikai és üzleti élet szereplői, borkereskedő és -forgalmazó cégek vezetői, valamint csaknem 30 étterem borbeszerzői és kiemelt sommelier munkatársai is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), mint a közösségi bormarketingért felelős szervezet és a Vinum Tokaj International (VTI) – mint amerikai brand-, és piacépítő cég – együttműködésének keretében, az ügynökség támogatásával, hat kiemelt tokaji borászat mutatkozott be. A vendégek megízlelhették a Béres Szőlőbirtok, a Chateau Dereszla, a Grand Tokaj, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, a Patrícius Borház, valamint a Royal Tokaji – italait.

Szabó László nagykövet, „Magyarország, a kreativitás hazája” címmel tartott előadást, amelyben a magyar borok országimázs-építésben, a magyar kultúra, a hagyományok és a gasztronómia „üzenetének” közvetítésében betöltött szerepét emelte ki.

A Tokaji borvidéket és a borokat Molnár Péter, a Patrícius Borház ügyvezetője, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja mutatta be. A tokaji aszú a világ egyik legismertebb, legkomplexebb édes bora, elismert, magasra pozícionált termék, amely 500 éves hagyományával és egyedi történetével egyértelműen Magyarországhoz köthető. Az aszút a szakemberek a borkészítés művészetének tartják, egyenesen műremeknek, amely a fogyasztó számára utánozhatatlan, egyedülálló élményt nyújt. A magyar nagykövet hangsúlyozta: az egy esztendeig tartó kampány célja, hogy különleges figyelmet irányítson a magyar borokra, kiemelten az aszúra és a tokaji édes borkülönlegességre, valamint különböző szakmai fórumokon, illetve folyamatos média megjelenésekkel segítse bejutásukat az észak-amerikai piacra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Szüreti mulatság és veterán gépek bemutatója várja az érdeklődőket Vácrátóton

2019. szeptember 7. 14:44

A vácrátóti szüreti mulatság a bor, a kultúra és a gasztronómia kapcsolatát hivatott erősíteni a hagyományok életben tartása mellett.

Balla Géza nyerte el az év bortermelője díjat

2018. december 6. 04:47

Az Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Nagy-Somló: az egész borvidék a bio útra lép

2019. március 21. 11:17

A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége döntött: 2023-tól a teljes borvidék áttér ökológiai művelésre.