Agrártámogatások

A kérelembeadás időszaka következik

NAK

Közel egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek beadása, és ebben újra komoly szerep hárul a kamarai falugazdászokra. A 2017-es támogatásokat várhatóan ez év március végéig kifizeti a kincstár.

A tavasz az éves egységes kérelem beadási időszaka is, nem véletlenül volt ez és ezzel együtt a támogatások állása is a hagyományos, kecskeméti Agrárium-konferencia egyik kiemelt témája március 6-án.

Mint Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta, az online beadási felülettel kapcsolatos „utolsó simításokat” éppen ezekben a napokban, hetekben végzi a tárca a Magyar Államkincstárral és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együtt, és várhatóan a felülethez április elején hozzáférhetnek a gazdálkodók, a szankciómentes beadási határidő várhatóan május közepe lesz. Hozzátette, új jogcímen igényelhető támogatási lehetőség nem kerül fel a 41-féle jogcímet felsoroló listára. Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese annyival egészítette ki, hogy ebben az időszakban a kérelemmel kapcsolatos segítségnyújtás, az abban való közreműködés lesz a kamarai falugazdászok fő feladata. Hozzátette, az elmúlt években évente 120-130 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdák falugazdászi segítséggel, és ez a mennyiség feltehetően idén sem változik.

A várható támogatási összegeket nem kívánták megbecsülni a szakemberek, viszont Feldman Zsolt szerint mindenképpen befolyásoló tényező lesz a zöldítésben idéntől érvényes növényvédőszer-tilalom. A helyettes államtitkár hozzátette, az év utolsó napján lejáró baromfi és a sertés állatjóléti nemzeti támogatási időszak meghosszabbítására irányuló egyeztetések elkezdődtek, szerinte ezek a programok 2019-ben „törés nélkül” folytatódnak tovább.

Arra pedig Bori Tamás, a DG-AGRI Közvetlen Kifizetések Igazgatóságának képviselője hívta fel a figyelmet a támogatások kapcsán, hogy az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2017. december 11-én elfogadta azokat a mezőgazdasági rendelkezéseket is, amelyek érintik a most hatályos közös agrárpolitikát. Ezek 2018. január 1-jén hatályba léptek. Az elfogadott szabályok célja a KAP egyszerűsítése a KAP-ra vonatkozó négy rendelet, azaz a közvetlen kifizetésekről, a vidékfejlesztésről és a közös piacszervezésről szóló, valamint a horizontális rendelet technikai jellegű módosítása révén.

A tavalyi kérelmekre vonatkozó kifizetésekkel kapcsolatban pedig Feldman Zsolt elmondta, 2018. február végéig nagyjából 350 milliárd forint utalt át a MÁK az érintettek számára, míg Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint a „jogszerűen, időben, illetve a később, de rendezetten benyújtott” kérelmeket a kincstár ez év március végéig várhatóan teljesíti.

Az államtitkár kiemelte, a Vidékfejlesztési Program megvalósításának előrehaladása ütemesen és megfelelően halad. A program teljes keretének 88 százalékára, 1140 milliárd forintra már megszülettek a támogatói döntések. A tervek szerint 2018. március végéig újabb kilenc felhívás vonatkozásában mintegy 70-80 milliárd forintnyi támogatásról hirdet eredményt a Miniszterelnökség. További már benyújtott kérelmek tekintetében és az idén megjelent népszerű pályázati felhívások esetében, az év második felében lesznek támogatói döntések, így év végére 200 milliárd forint felett lesz a 2018-ban lekötött források mértéke.

Ezzel a program kötelezettségvállalása már idén meg fogja haladni a 100 százalékot. Az irányító hatóságoknak ugyanis lehetőségük van a rendelkezésre álló forráskeretük maximum 10 százalékkal történő túlvállalására. A Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program tekintetében ezt ki kívánja használni, hiszen erre lehetőséget biztosítanak a meg nem valósított projektek esetében a „visszacsorgó” források.

A támogatások kifizetése is arányosan történik, melyből 213 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez. Kis Miklós hangsúlyozta, a Vidékfejlesztési Program sajátossága, hogy a 71 felhívásból 22 esetében a konstrukció jellege miatt csak több éven keresztül, ütemesen történik a kifizetés. Az agrár-környezetgazdálkodás és az ökológiai gazdálkodás támogatási összegei pl. öt éven keresztül kerülnek kifizetésre. Ezek a több éves programok a teljes keret felét, mintegy 650 milliárd forintot tesznek ki, így alapvetően meghatározzák a program forráskihelyezésének ütemezését, előrehaladását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Be kell jelentkezniük a szaktanácsadói névjegyzékbe az agrártanácsadóknak

2019. május 29. 09:33

Minden olyan szolgáltatónak be kell jelentkezni a NAK által vezetett szaktanácsadói névjegyzékbe, akinek az ügyfelei között agrártámogatásra jogosult személy vagy szervezet van.

A marhahús-fogyasztás növeléséért kampányol a kamara

2018. március 7. 12:48

A magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada.

Változás a baktériumtrágyázási bejelentésben

2018. március 21. 09:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére lehetőségük lesz a gazdálkodóknak az elvégzett trágyázást bejelenteniük.

Európai Friss Kalandok: ösztönözni kell a zöldség- és gyümölcsfogyasztást

2019. április 13. 04:37

Az Európai Friss Kalandok elnevezésű hároméves, 2018-2020 közötti edukációs kampány főként a gyermekeket és a gyermekes családokat ösztönzi a friss zöldség és gyümölcs fogyasztására.