Pályázatok

Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2018. évi kiírása

FM Sajtóiroda

A Földművelésügyi Minisztériumhoz kötődő civil szervezetek fontos szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések.

A tárca, mint minden évben, 2018-ban is segítséget kíván nyújtani ezen szerveztek támogatásához az agrárágazati szervezetek számára a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázatával.

A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 000 forinttól 2 000 000 forintig terjedhet.

A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatát a felhívásban szereplő módon és határidőn belül várják, azaz 2018. március 8. – április 5. között.

A pályázati felhívás szövegét, a pályázati adatlapot, a nyilatkozatot és az átláthatósági nyilatkozatot, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Pályázat is segíti a vízerózió elleni védekezést

2018. május 9. 06:50

Az erózióvédelmi szempontból megvalósított műszaki beavatkozásoknak komplexnek kell lenniük, esetenként több műszaki megoldást kell kombinálni.

Meghosszabbították a REL-pályázatok beadási határidejét

2020. február 28. 11:47

A pályázati felhívás a benyújtási határidőn kívül a korábbiakhoz képest egyetlen vonatkozásban változott.

Elkezdődött a webGN benyújtási időszaka

2020. január 7. 04:37

A webGN benyújtására az arra kötelezetteknek 2020. január 1-31. közötti időszakban van lehetőségük.

Meghirdették az idei hungarikum pályázatot

2019. május 6. 08:46

A most megnyíló pályázat 220 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására.