Szőlő-Bor

2018 a Kékfrankos éve

MTI

A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.

Fazekas Sándor kiemelte: az idei év azért lett a Kékfrankos éve, mert egy igazi magyar kékszőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, amelyekre érdemes külön is felhívni a fogyasztók figyelmét. Továbbá a kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon

A miniszter elmondta, hogy elindítják „a kékfrankos országkóstolót”. Emellett több, a témához kapcsolódó workshop, tudományos kutatás valamint más esemény is zajlik majd, hasonlóan a „nagy sikerű” Furmint évéhez.

Hozzátette: a Furmint éve programsorozat sikerrel zárult. A most záruló eseménysorozat is segítette azt a dinamikus fejlődést, amelynek nyomán az új évezredben a minőségi magyar borok kerültek és kerülnek egyre inkább előtérbe – mondta Fazekas Sándor.

A miniszter aláhúzta: a nemzeti ügyek kormánya a mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekinti, ennek alapján szövetséget kötött a termelőkkel. Ennek köszönhető, hogy a szőlő-borágazatban új, a korábbinál korszerűbb, egyszerűbb szabályozást lehetett bevezetni a hegyközségi szabályozás megújításával, és a „borászok 12 pontjának” jelentős hányada szintén teljesült.

A Furmint évéről elmondta, hogy jelentős sikert hozott a „Fogadj örökbe furmintot” elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja a magyar felsőfokú képzésben dolgozó fiatal szakemberek, illetve a frissen végzett hallgatók szakmai tevékenységének támogatása volt, egy ösztöndíjrendszer létrehozásával, annak érdekében, hogy a magyar szőlőművelés és borászat megújítása a következő években is folytatódjon.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta: a Furmint éve alkalmából kiírt ifjú kutatói pályázat – amelynek eredményhirdetésére is a mostani záróeseményen került sor – sikeres volt. Figyelemreméltó szakmai teljesítmények születtek, és a kezdeményezés felkeltette a szponzorok figyelmét is. A főigazgató az MTI-nek elmondta: ez utóbbit mutatja, hogy 2,5 millió forintot adtak össze a pályázatok díjazására, amiből most 1,4 millió forintot osztottak szét a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó pályázók között.

A megmaradó összeget az idei pályázat finanszírozására fordítják, azzal a pénzösszeggel együtt, amit a támogatók – várhatóan – az idén is erre a célra összeadnak majd.

Kiss Eliza, az FM kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa az MTI-nek arról beszélt, hogy a kékfrankos választása az idei évre egyszerű feladat volt nemcsak azért, mert népszerű és a legnagyobb területen – mintegy 7300 hektáron – termesztett magyar szőlőfajta, hanem azért is, mert a múlt évben fehérszőlő fajta volt a kiemelt, így most kéknek kellett jönnie. Hozzátette, hogy ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak.

Elmondta: a múlt év a borászok számára kedvező volt. A pincébe kerülő bor mennyisége 3,3-3,4 millió hektoliter körüli lesz. A teljes összegzés hamarosan elkészül. Tavaly az ágazat árbevétele elérte a 87 milliárd forintot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Már a negyedik évjárata debütál a BalatonBornak

2019. május 22. 08:05

A BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként.

A kén-dioxid szerepe a borászati technológiában, különös tekintettel a kombinált alkalmazásra

2019. november 2. 14:12

A piaci árutermelés kereteiben történő borászati tevékenység során nem kerülhetők meg a termék minőségét meghatározó ismérvek.

Egyre több magyar palackos bort exportál a Lidl

2019. április 4. 11:17

A vállalat 4,6 milliárd forint értékű export teljesítménye a 17 milliárd forintos teljes hazai palackos borexport mintegy 27 százalékát teszi ki.

Már lehet nevezni a 40. Országos Borversenyre

2019. április 11. 06:03

A megmérettetés egy háromszintű országos borverseny-sorozat szakmai csúcsrendezvénye, amelyen a magyar borok legjava mutatkozik be.