Állattenyésztés

Épül az ország egyik legnagyobb sertéshizlaldája

MTI

Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén, a 4 milliárd forintos beruházással.

A két éven belül elkészülő négy, összesen 32 ezer férőhelyes épület egyikének bokrétaünnepségét csütörtökön tartották a településhez tartozó Terebezdpusztán.

Claessens Peter, a cégcsoport egyik tulajdonosa az eseményen elmondta: a beruházást saját forrásból, egy korábban elavult komplexum területén valósítják meg környezetkímélő technológiák alkalmazásával, a legmagasabb energiahatékonysági és legszigorúbb állatjóléti elvárásoknak megfelelően.

A belga származású Claessens család 22 évvel ezelőtt vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A család tagjai magyar állampolgárságot kaptak, cégcsoportjuk Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hizlalással, növénytermesztéssel foglalkozik.

Claessens Johan, a magyar tulajdonú Claessens Group cégcsoport ügyvezetője (b) és Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője Magyarország egyik legnagyobb, épülő, összesen 32 ezer férőhelyes sertéshizlaldája egyik épületének bokrétaünnepségén a Somogy megyei Böhönyéhez tartozó Terebezdpusztán 2018. március 29-én. A hizlaldát a Claessens Group építteti meg, a 4 milliárd forintos beruházással a tervek szerint két éven belül elkészülnek. MTI Fotó: Varga György

Az MTI érdeklődésére közölte, hogy 2 ezer tehenük van, éves tejtermelésük 20 millió liter, 6 ezer egyedből álló kocaállományuk heteken belül mintegy 8 ezresre nő, az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik, valamint környékbeli gazdáktól vásárolják. A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly összesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ez 25 százalékkal haladta meg az előző évit.

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: az állattartásnak komoly hagyományai vannak a környéken, e tevékenység a Claessens Group fejlesztésével még magasabb színvonalon folytatódhat. Úgy vélte, a családi gazdaságok mellett van létjogosultságuk a nagyobb üzemeknek is, ezek együttműködéseként nemcsak a magyar emberek asztalára, hanem Európa számos pontjára eljuthat a Magyarországon termelt egészséges élelmiszer.

Zsoldos Márta Piroska, a település polgármestere elmondta, a cégcsoport most 250 embert alkalmaz, a fejlesztéssel 30-50-nel bővülhet a létszám.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Majdnem 1 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih egy baranyai cégnél

2018. január 30. 12:30

Az ellenőrzés során 66 tétel, kb. 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg a hatóság, és elrendelte forgalomból kivonásukat és megsemmisítésüket.

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

2018. november 26. 09:47

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium.

Minőségi javulás szükséges a hazai húsmarhaállományban

2018. július 4. 07:02

A gyepterület a jelenlegi húsmarha- és kiskérődző-állomány dupláját lenne képes eltartani, ha szakszerű lenne a gyepgazdálkodás és a legeltetés.

Szarvasmarha-ágazati Szeminárium – Gyepápolási Szakmai Nap Gödöllőn

2019. május 30. 10:17

Idén tavasszal első alkalommal került megrendezésre 2019.05.21-én egy olyan gyepápolásról szóló szakmai nap, ahol a tantermi előadások mellett terepi gépbemutatót is tartottak az érdeklődőknek.