Terményárak

Terménypiac: a bizonytalanság keresletet eredményezett

Agrofórum Online

Április első hete és az azóta eltelt napok az USA és Kína között kialakult adok-kapok jegyében telt.

Már ismert, hogy az USA acélimportjára a Trump elnök extra import vám kivetését határozta el és ez a döntés leginkább Kínát érintette. Ennek azonban már több hete, az indulatok azonban azóta sem csillapodtak. Nem késett soká a kínai válasz sem, első körben még csak egy újság vezércikke foglalkozott a tarthatatlan helyzettel, majd hivatalosan is bejelentették, hogy az USA-ból származó szójababra (is) 25 %-os vámot vetnek ki – mondván harmonizálják a vámokat és védeni kell a belföldi termelést.

Tűzijáték távoli durrogásokkal

Amiért most mégis úgy fogalmaztam, távoli durrogások hallatszanak a tűzijáték felől, az az a fontos tény, hogy egyelőre nem lehet egyértelműen tudni, mikor kerülne ez bevezetésre. Olyan a helyzet, mint amikor a tűzijáték során a kutyák sokkal hamarabb meghallják a durrogásokat, mi csak a fényre figyelünk fel első körben, majd később már a sivítást is halljuk.

Az elmúlt napok legnagyobb eseménye mindenesetre ez a háború és kimenetelének latolgatása. Elméletileg az USA-beli termés nélkül nem elégíthető ki Kína szójabab igénye, amit az USDA adatai alapján összeállított alábbi ábra is jól szemléltet:

A rendelkezésre álló dél-amerikai (Argentína + Brazília + Paraguay) export-mennyiségek együttesen is kisebb volument tesznek ki, mint Kína igénye. Emiatt is alakult ki, hogy mintegy 35 millió tonna körüli mennyiséget kell az USA-ból importálnia, és az Agricensus cég számításai szerint a többlet vám mintegy 110,-USD/to-s többlet költséget eredményezne az USA-beli cégeknek – magyarul ennyivel kéne csökkenteniük az áraikat.

Ez a mostani árakhoz képest 25 %-os árcsökkentést feltételezne. Erre lehet azt mondani, ez így nem életszerű, a zsarolás világos – megegyezésre kell jutni, másként nem megy.

A hírek a jegyzéseket napon belüli engedélyezett limit mértékéig mozgatták meg a szójababnál, de a többi, Chicagoban jegyzett termék is szélsőséges ármozgást mutatott. A napi 3-5 % közötti elmozdulás igen komoly pozíció-átrendeződést hozott – a korábban inkább eladói oldalon állók masszív vevők lettek és inkább ma is ez jellemző.

Nehéz összefoglalni a várható hatásokat, mert ha összeomlana az amerikai jegyzés Chicago-ban, az a világban is árzuhanást eredményezhet, attól függően, mekkora az a mennyiség, amit ú.n. chicagoi bázison kötöttek meg. Ez kicsit leegyszerűsítve azt jelenti, hogy van egy alapár, amit a chicagoi jegyzéshez kötnek és ahhoz kapcsolódik egy prémium, ami az adott piac árait követi, tükrözi.

Az észak-amerikai áru iránti kereslet csökkenés az alapárat csökkentené, miközben a dél-amerikai piaci prémiumok számottevően emelkednének. (A témáról bővebben az Agroforum.hu és a Prudensceres Kft. által szervezett Terménypiaci Képzési Napok 3. napjára tervezett előadásokon hallhatnak: https://www.prudensceres.hu/termenypiaci-kepzesi-napok/ )

Jelenlegi helyzetben a piacok figyelme talán éppen a kiszámíthatatlanság miatt ismételten a termés-kilátások felé fordult és a szokásos havi előrejelzést várják. Mind az észak-amerikai, mind a dél-amerikai piacokat meghatározza a csapadék-helyzet – Argentínában és az USA-ban is inkább a hiány okoz gondot és terméskiesést.

Brazíliában sokáig kritikus volt a helyzet, de legutóbbi előrejelzések szerint a szójabab termésrekordot érhet el, mind a terület, mind a hozam jól alakult, és az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest a termést most kb. 119 millió tonnára várják, ami közel 5 millió tonnás növekedés a tavalyi eredményhez képest.

A kukorica esetében nem ennyire jó a helyzet, bár visszaesésről nem lehet beszélni, de az ú.n. második termés mennyisége a vetésterület csökkenése miatt a vártnál kisebb lehet. Ezt egyelőre ellensúlyozta az első termés jobb eredménye, de így nem lesz meg a várt 90 millió tonnás össztermés.

Összefoglalva az eseményeket inkább az erősödés irányába mozdult el a terménypiac, a bizonytalanság keresletet eredményezett, kérdés meddig tarthat ez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Terménypiac: további áremelkedések minden fronton

2018. augusztus 8. 09:40

Változatlanul az időjárás határozza meg a gabonapiacokat, az elmúlt napokban új csúcsokat értek el a jegyzések.

Az új kulcsszó a Covid-19

2020. február 25. 11:48

Február második fele is a Covid-19 névvel jelzett koronavírus hatásának találgatásával kezdődött. A terménypiacok jellemzően néhány napig tudtak erősödni, de a gazdasági lassulás kilátása megállította ismét ezt a folyamatot és az árak megint nagyot estek.

Négy hete drágul az orosz búza

2020. szeptember 23. 11:53

Az élénk kereslet miatt lendületesen drágul az oroszországi búza ára. Erőteljesen emelkednek az exportigények, ez indokolja, hogy az orosz búza exportárai a múlt héten már az egymás követő negyedik héten is emelkedtek.

Mennyiség, minőség, terményárak

2018. július 10. 06:28

Az árpa a magtárakban, a repce lényegében szintén, a búza valahol az aratás közepén tart.