Szőlő-Bor

Konyári János lett 2018-ban a Borászok Borásza

Agrofórum Online

Konyári János, a balatonboglári Konyári Pincészet alapítója nyerte el a Borászok Borásza címet, míg a Borászok Barátjának a brit Caroline Gilby borszakértőt választották.

Konyári János 2017 májusában hunyt el, így borásztársai posztumusz díjjal ismerték el a balatonboglári bortermelő életművét.

Konyári János

A jelölés első fázisában a Borászok Borászai cím eddigi birtokosai egyenként megalkották a saját ötven fős listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az ötven idei jelölt nevét.

A listán szereplő jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel választották meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott öt borász közül hozta meg a végső döntést az ötven jelölt.

A döntőbe idén

  • Bárdos Sarolta (Tokaj),
  • Bodó Judit (Tokaj),
  • Figula Mihály (Balatonfüred-Csopak),
  • Ipacs Szabó István (Villány) és
  • Konyári János jutott be.

A Borászok Borásza címmel rendelkezők egy-egy főt jelölhettek a Borászok Barátja díjra is. A 2012-ben alapított elismerést olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.

Az idei jelöltek

  • Ambrus Lajos író, szőlőbirtokos;
  • Caroline Gilby nemzetközi borszakértő;
  • Herczeg Ágnes borszakértő;
  • Kovács Pál, a Magyar Borszakírók Körének tagja, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója; valamint
  • Kovacsik Tamás, a budapesti Aszú étterem tulajdonosa voltak.

A Borászok Barátja díj jelöltjei közül szintén a Borászok Borásza aktuális ötven jelöltje választotta ki a győztest.

A Vinum Praemium Alapítvány által fiatal borászok számára második alkalommal kiírt ösztöndíjat Homoky Dorottya kapta meg, így a tokaji bortermelő nyerte el egy évre a Jövő Borásza címet, valamint a bruttó egymillió forintos támogatást egy féléves külföldi szakmai gyakorlatra.

A díjról

A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát. Az emiatt kiemelkedő presztízzsel bíró elismerést a legtöbb szavazatot kapott borász nyeri. A cím elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár.

A Borászok Borásza kitalálója 2009-ben létrehozta a Vinum Praemium Alapítványt, amelynek feladata a díj felügyelete.

Borászok Borásza

A Borászok Borásza cím birtokosa az a kiemelkedő minőségű bort készítő személy lehet, akit az elmúlt évek Borászok Borászai egymástól függetlenül a hazai bortermelők 50 legjobbja közé jelölnek. Szavazati joggal az 50 jelölt rendelkezik. A győztest egyszerű, de kétkörös szavazással választják meg. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott jelölt közül hozza meg a végső döntést az 50 jelölt szintén egy-egy szavazatával.

Szavazategyenlőség esetén a legidősebb jelölőtestületi tag szavazata dönt.

Borászok Barátja Különdíj

A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.

A díjra a korábbi évek Borászok Borászai 1-1 jelöltet állíthatnak, akik közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választja ki a győztest. Mindenkinek egy szavazata van, egyszerű többség dönt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Rövidesen uniós oltalom alá kerülhetnek új magyar borászati kifejezések

2019. február 12. 07:36

Minden egyes nap késlekedés lehetőséget vesz el a magyar borászoktól, hogy az e kategóriák alá besorolható borokat a magasabb minőséget mutató címkékkel értékesíthessék az uniós tagországokban.

Egy szőlőfajta története - Teutonoktól a Rizling nemzedékig

2019. április 28. 06:34

A fajta népszerűségének és sikerének fenntartása érdekében a Német Borászati Intézet létrehozta a „Rizling nemzedék” elnevezésű szervezetet, amely a 35 évesnél fiatalabb gazdákat buzdítja a rizling kultúra fejlesztésére, ápolására.

Idén 4,2 millió mázsa szőlőt szüreteltek a gazdák

2019. november 20. 11:36

A borászok nagyon jó minőségű borokra számítanak, hiszen a visszajelzések alapján szépen érett, egészséges gyümölcsöket szüreteltek, és bizakodásra ad okot az is, hogy az idei év Tokajban is jó volt az aszúsodás szempontjából.

Hazai borászati szakbemutatót tartanak Varsóban

2019. február 26. 09:17

Varsóban idén 29 magyar borászat mutatkozik be, a rendezvényre közel kétszáz résztvevőt várnak a lengyel kereskedők, sommelierek, étterem- és borbár tulajdonosok, valamint a szakújságírók soraiból.