Állattenyésztés

A sertéspestisnek nincs közvetlen kihatása az élelmiszeriparra

NAK

A NAK hivatalos levélben keresi meg NÉBIH vezetését, hogy soron kívül tájékoztassák a kamarát a hazai afrikaisertéspestis-ügy fejleményeiről. A kamara alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az esetleges importtilalom okozhat gondot a hazai élelmiszeriparnak.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hétfőn közölte, hogy afrikai sertéspestist mutatott ki a laboratóriumuk egy Heves megyéből beszállított vaddisznótetemből. A fertőzött területen a járványügyi szakemberek fokozottan ellenőrzik házisertés-állományokat, és azt is, hogy a gazdák úgy tartják-e a disznókat, hogy azok ne érintkezhessenek a vaddisznókkal. A korszerű telepeken kizárt, hogy a házi sertés érintkezzen a vaddisznóval, de nem megfelelően körbekerített háztáji gazdaságokban ennek nagy a kockázata.

Az üggyel kapcsolatban a Népszavának Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke azt nyilatkozta, hogy valószínűleg Ukrajnából, vagy Romániából származó fertőzött sertéshúsból készített terméket hozhattak be átutazók, és a hulladékba került maradékból ehetett a később elpusztult jószág.

– Mivel nem házi sertésben találták meg a kórokozót, attól nem kell tartani, hogy egy legálisan működő, a szabályokat betartó húsfeldolgozó üzembe fertőzött alapanyag kerülhet be – hangsúlyozta a NAK-alelnök. – Így közvetlen kihatása a hazai élelmiszerpiacra ennek a fertőzésnek egyelőre nem lesz. Gondot legfeljebb az jelenthet, ha valamelyik EU-n kívüli ország erre hivatkozva importtilalmat vezetne be a magyar sertéshúsra, illetve -készítményekre.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hivatalos levélben keresi meg az országos főállatorvost és NÉBIH vezetését, hogy rendszeresen és soron kívül tájékoztassák a kamarát az ügy fejleményekről.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

2019. augusztus 23. 07:07

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

Töltött dagadó

2018. február 9. 12:36

A mi családunkban ez A töltött hús, így, ebben a formában, ezzel a töltelékkel.

Ukrajna lazított a magyar sertéshús beviteli tilalmon

2018. július 27. 13:15

A rendelkezés visszavonásával, illetve a fertőzött magyarországi megyék területére való módosításával újra megnyílt a lehetőség az érdekelt magyar vállalkozások előtt az ukrán export szállításokra.

Több mint a duplájára emelkedik a baromfi- és sertéságazatban elérhető foglalkoztatási támogatás

2019. október 3. 08:06

A minisztérium a támogatást igénylők javára módosította a támogatás néhány fontos elemét, így a foglalkoztatottanként járó támogatás 200.000 forintról 500.000 forintra nőtt.