Állattenyésztés

A távol-keleti exportból élő cégek isszák meg a sertéspestis levét

Magyar Hírlap

A sertéságazatra vonatkozó embargó pillanatnyilag az export 20-22 százalékát érinti, és ez az összes termelés 6-8 százaléka, tehát nemzetgazdasági szinten számszakilag nem jelent nagy gondot.

Azokat a cégeket ugyanakkor, ahol magas az árbevételen belül a távol-keleti, főként japán export, érzékenyen érintheti az embargó – mondta a Magyar Hírlapnak Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési Főosztályának vezetője.

Hozzátette: az igazi erőpróba akkor következik be, ha a vírus nyugat felé terjed, és eléri a nagy sertéshús-exportáló országokat, Németországot, Hollandiát, Dániát. Az ő távol-keleti piacról történő kitiltásuk egyenes következménye lehet, hogy felhalmozódó készleteikkel elöntik az európai piacokat, hat-tíz hónapra erősen lenyomva a hús árát.

A szakértő szerint a megoldás egyértelműen a fejlesztés, azok a beruházások, amelyek jelentősen javítják a hatékonyságot, és magas szinten biztosítják az állategészségügyi feltételeket – írja keddi számában a Magyar Hírlap.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Hazánk eredményes lehet az afrikai sertéspestis elleni védekezésben

2018. július 4. 15:20

Az uniótól a közvetlen járványvédelmi intézkedésekhez várható támogatás a vészhelyzeti alapból: a vaddisznó test és tetem kártalanítására 75 százalékban, míg a vizsgálatok költségére 100 százalékban igényelhető forrás.

Tizenegy ország tiltotta ki a belga húst

2018. szeptember 19. 11:54

Az embargót bevezető országok közül Kína és Dél-Korea a belga sertéshúsexport mintegy 45 százalékát vásárolta.

Hazánkban még nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

2018. február 6. 08:00

Egy év alatt több mint 10 ezer sertés (házisertés és vaddisznó) vizsgálatát végezték el, amiből több mint háromezer minta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett.

Terjed az afrikai sertéspestis Romániában

2018. augusztus 2. 05:45

A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg.