Gépinfo

Új telephely már Marcaliban is

Agrofórum Online

Marcaliban adta át újabb telephelyét az Agrotec Magyarország Kft., így a New Holland erőgépet, kombájnt használó vagy vásárolni szándékozó gazdálkodók már Somogy megyében, illetve Közép- és Nyugat-Dunántúlon is professzionális szolgáltatásokra számíthatnak.

Szentlőrinc, Szekszárd, Baja, Füzesabony és Komárom után már a Somogy megyei Marcaliban is saját telephellyel, központtal rendelkezik az Agrotec Kft., amellett, hogy az ország még számos pontján bérelnek raktárépületeket, műhelyeket a hatékony szerviz és alkatrészellátás érdekében.

Illés Zoltán, az Agrotec Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója

A marcali bázis hozzájárul ahhoz, hogy a gépeket rövidebb idő alatt szervizelhessék, a gazdálkodóknak minél kisebb legyen a munkából kiesett idő – mondta az átadáson Illés Zoltán, az Agrotec Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója. Hozzátette, a cseh Agrofert-csoport tulajdonában lévő Agrotec a 2013-as piacra lépés óta országos hálózatot hozott létre, folyamatosan fejlesztett és minden évben növelni tudta bevételét, amely tavaly a 20 milliárd forintot is meghaladta. Ennek tekintélyes hányada a gépértékesítésből származik, ebből dominás részt képvisel a New Holland erő- és munkagépek eladása. Jelentős bevételi forrás az alkatrész-értékesítés is; ez az elmúlt évben több mint 1 milliárd forintot tett ki – tudtuk meg a telephely átadásán. Maga az épület az energiahatékonyság jegyében épült fel, a műhely részben például padlófűtés van.

Illés Zoltán Marcaliban arra is felhívta a figyelmet, hogy év elejétől kezdve az Agrotec Magyarország Kft. már építőipari gépeket is forgalmaz, illetve számos mezőgazdasági munkagép került és kerül majd a kínálatba a már meglévők, pl. az Amazone vagy a Pöttinger mellé a Dondi kibővült palettája. Újdonság lesz egy korábbi akvizíció nyomán, hogy a dán Kongskilde termékei (talajművelés, vetéstechnika, betakarítás, zöld sor) fokozatosan beolvadnak a New Holland portfóliójába.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Trendek a traktorfejlesztésben

2020. január 6. 12:38

Az Agritechnica kiállítás egyik célja a legújabb fejlesztési eredmények bemutatása. A traktorgyártók által kiállított modellek (sorozatgyártású, koncepció) tanulmányozása lehetőséget ad a fejlesztési trendek elemzésére.

Növekvő piaci részesdéssel nyerte tavaly a traktorpiacot az MTZ

2018. április 25. 09:31

Összesen 4218 traktort helyeztek forgalomba 2017-ben Magyarországon, ez 19,4 százalékos bővülés 2016-hoz és 6 százalékos bővülés a 2015-ös esztendőhöz képest, derült ki a Datahouse adataiból.

125 éves a New Holland Agriculture

2020. június 18. 04:36

A New Holland alapítóinak szándéka szerint a 125 év során arra törekedtek, hogy a farmereket kiváló termékkel, technológiával és szolgáltatással lássák el, ami által a termelés hatékony, fenntartható és profitábilis lesz.

Nem sikerült jól a június a traktorpiacon

2019. július 8. 10:34

A júniusi versenyt a John Deere nyerte 76 darabbal és 26 százalékos piaci részesedéssel.