Agrárhírek

Soproni: az árpa, a meggy, a bodza után a komló is magyar lesz

Magyar Távirati Iroda

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt.

A vállalat 30 millió forinttal támogatja a programot – ismertette Nagy István.

A miniszter az aláírási ceremónián hangsúlyozta, hogy a kormány felelős a vidéken élőkért és számukra megélhetést szeretnének biztosítani. Kiemelte, hosszú távú cél, hogy mintegy 50 ezer ember átkerüljön a közmunkaprogramból az agráriumba.

Nagy István jelentős lépésnek tartja a megállapodást, hiszen az 1980-as években 500-550 hektáron termesztettek Magyarországon komlót, ami 2011-re öt hektárra csökkent. A miniszter szerint a Heineken Hungária Zrt. jó nyomon járt, amikor felismerte, hogy ha az országban akar termelni és értékesíteni, akkor magyar alapanyagokat használ fel. Kiválónak nevezte a magyar árpára vonatkozó együttműködést, amelynek köszönhetően a Soproni sör mostanra száz százalék magyar árpából készül.

José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója (b) és Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kezet fog, miután stratégia együttműködési megállapodást írtak alá a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében az Agrárminisztériumban. Jobbról Nagy István agrárminiszter. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy a Heineken támogatásával megvalósuló komlóültetvény szorosan kapcsolódik a segélyszervezet Somogy megyei kastélyosdombói modellprogramjához. A Barcsi kistérségben immár nyolc éve zajló nagyszabású szociális projekt hátrányos helyzetű családoknak kínál kiutat a szegénységből. A támogatásnak köszönhetően a segélyszervezet egy hektáron kezdheti meg a komló termesztését, amelynek gondozásával és szüretelésével a háztartások munkalehetőséghez jutnak.

José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a Heinekennél kiemelt ügyként kezelik a magyar beszállítókat és arra törekednek, hogy söreiket főleg helyi alapanyagokból készítsék és hozzájáruljanak a helyi gazdaságok fejlődéséhez. Utóbbiaknak a program tervezhető jövőt jelent, míg a vállalat olyan hazai komlóhoz jut, amely őrzi a magyar termőföld értékeit.

Kitért arra is, hogy 2017-től a Soproni sört 100 százalék magyar árpából főzik, ezzel támogatva több mint 100 magyar gazdát. Idén pedig a Soproni radlerekhez használt meggy és bodza is magyar. A cég vállalja, hogy a megtermelt komlót piaci áron felvásárolja, ezzel biztosítva a fenntartható működés és hátrányos helyzetű családok biztos megélhetését. Az első palántákat várhatóan ősszel ültetik Kastélyosdombón.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

asdasd

2021. március 26. 18:12

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

A tavaszi árpa csaknem felét elvetették Zala megyében

2019. március 26. 17:37

A tavaszi árpa csaknem felét, a búza mintegyl 40 százalékát elvetették Zala megyében: a korai vetések kikeltek, az állományok szépek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

SAATEN-UNION hibridkalászos-fejlesztések 2020-ban (VIDEÓ!)

2020. július 29. 15:17

Videónkból megismerheti a sokéves tapasztalatainkra alapozott HySEED technológiát a hibridbúza, hibridárpa és hibridrozs esetében is.

Magukra találtak a gabonapiacok

2020. március 3. 08:47

A szakértők szerint most korrigált kicsit a piac a múlt heti nagy csökkenéseket követően. A lejtmenetet a koronavírus terjedése miatti aggodalmak váltották ki.

Itt az ideje védekezni az őszi kalászosokban

2018. április 4. 06:47

Az őszi árpa napokon belül szárba indul, ezért fontos megakadályozni a kórokozók terjedését az alsó idősebb levelekről a felső levélemeletek irányába.