Mitől van tele apró foltokkal a szamóca levele?

Agrofórum Online

S. László kérdése: A szamócám levelein apró kerek világos foltok jelentek meg, mi a teendőm, hogy megóvjam növényeimet?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

A tünetek alapján a szamóca gyakori és veszélyes kórokozójára (Mycosphaerella fragariae), a szamóca mikoszferellás levélfoltosságára lehet következtetni.

A levélfoltosság hatására kezdetben a fiatal leveleken szegély nélküli apró foltok jelennek meg, melyek aprók és vörösesbarna színűek. Később a levelek növekedésével párhuzamosan közepük kifehéredik, szegélyük pedig lilás-piros lesz. A levelek mellett a levélnyélen, indán, kocsányon is képződnek vörösbarna színű, kifehéredő közepű, megnyúlt alakú foltok.

A beteg, lombjukat vesztett, legyengült tövek a jövő évben kevesebb termést hoznak. Széles hőmérsékleti tartományban fertőzőképes, ezért kora tavasztól a vegetáció végéig számítani lehet a megjelenésére, főként nedves, párás időszakokban

Április elejétől megindul a szamóca intenzív növekedése, a levelei gyorsan fejlődnek. Ahogy az időjárás egyre melegszik és ezzel párhuzamosan a leveleket tartós nedvesség éri a gomba fejlődésnek indul. A fertőzés forrása a beteg levelek, melyeken a kórokozó áttelelni képes.

A kórokozók ellen már a telepítés előtt is védekezhetünk. Fontos, hogy új megvásárolt palántáink ültetése esetén, kizárólag egészséges szaporító anyagot használjunk. A virágzás ideje alatti permetezéseknél fokozott figyelmet kell fordítani az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására. Különös tekintettel arra, hogy a szamóca 80%-os elvirágzásakor már megjelenhetnek az első érett gyümölcsök.

A szamóca érése idején észlelt levélbetegségek ellen már nem védekezhetünk kémiai szerekkel. De a szedés után a következő évi termés megvédése érdekében, valamint a korai lombhullás elkerülése miatt mindenképpen folytatni kell a növényvédő szeres kezeléseket. Javítja a permetezések hatékonyságát a már beállt szamócásokban, ha a lombozatot szüret után lekaszáljuk.

Ősz elején távolítsuk el a szamócatövekről az elszáradt, foltos, beteg leveleket így csökkenthetjük a következő évi fertőzés veszélyét. Ha a levélbetegség tünetei súlyosak, növényvédő szerek alkalmazása indokolt. A kezeléseket kontakt és felszívódó hatóanyagú növényvédő szerekkel végezzük (azoxistrobin, boszalid, difenokonazol, penkonazol).

Minden növény veszélyben: rajzik a cserebogár!

2019. április 15. 07:19

A naspolya kivételével már minden gyümölcstermő növény kivirágzott, a szilva már elhullajtotta szirmait, a kajszin körömnyi méretű terméskezdemények vannak, már ahol a fagy nem tizedelte meg virágzás idején.

Nagyon kitettek a gyümölcsösök a károsítóknak, kórokozóknak

2018. május 23. 08:03

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek a kertészeti kultúrákban, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is kedvező feltételeket teremtenek.

Üvegbe zárt gyümölcsök

2019. április 28. 09:32

A Quali-T Bt. a függőséget okozó lekvárokon túl bodzafeldolgozással is foglalkozik. Sőt, ez az, ami jelenleg a cég gazdálkodásának legerősebb pillérje. A biofeldolgozáson kívül ugyanis szinte a kezdetektől készítenek exportra bodzavirág szörpöt, melyet félkész termékként értékesítenek.