Állattenyésztés

Miért pont a ponty?

AKI

A beérkezett és a feldolgozott adatok alapján 2017-ben a halastó művelési ágban 29604 hektár tóterület szerepelt az adatgyűjtés nyilvántartásában, ebből az üzemelt tóterület nagysága 26065 hektárvolt.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) az 1980-as évek közepe óta gyűjti a tógazdasági és természetes vizek lehalászási adatait, ezúttal a 2017-es időszakra vonatkozó jelentését adta közre.

Az előző évhez képest 2,4 százalékkal kisebb területen történt gazdálkodás 2017-ben, 37 hektár új halastavat létesítettek és 222 hektár területet rekonstruáltak.

A tógazdaságokban történt haltermelés nagysága 2017-ben 21208 tonna volt. A piaci halak előállításában a ponty képviseli a legnagyobb arányt, mivel hazánkban elsősorban pontyállományra alapozott polikultúrás tórendszerekben történik a haltermelés.

A magyarországi tógazdasági haltermelés legnagyobb részét évek óta ugyanaz a három régió adja: Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Dél-Alföld. 2017-ben, ahogy a korábbi években is, Hajdú-Bihar megyében termelték a legtöbb halat. Ezen kívül jelentős mennyiséget halásztak le Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megyében.

A magyarországi tógazdasági haltermelés meghatározó halfaja a ponty, amely 2017-ben a tógazdaságokban termelt étkezési halak 81,1 százalékát tette ki. Az étkezésiponty-termelés az előző évhez képest 18,6 százalékkal növekedett. A hektáronkénti szaporulat összesen 563,9kg, az 1 hektárra vetített pontyszaporulat 462,3kg volt.

A növényevő halfajok közül az amur a lehalászott étkezési célú mennyiség 3,8 százalékát, a fehér busa 5,8 százalékát, a pettyes és hibrid busa pedig 1,4 százalékát adta. A megtermelt étkezési méretű ragadozó halak (csuka, harcsa, süllő) lehalászott mennyisége 2017-ben 284 tonna volt, ami az előző év adatához képest 2,9 százalékos csökkenést mutat. A halászati ágazatban felhasznált víz mennyisége 2017-ben 278 millió m3 volt, ami 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Hazánkban intenzív rendszert 2017-ben 19 vállalkozás 18 telephelyen üzemeltetett különféle halfajok tartására. A zárt rendszerekben termelt hal mennyisége meghaladta a 4100 tonnát, amely az előző évhez mérten 5,5 százalékkal emelkedett. Az értékesített étkezési hal mennyisége 3174 tonnát tett ki, ami 4 százalékkal haladta meg az előző évi értéket.

Az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett, köszönhetően az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének. Ezen kívül még termeltek tokféléket, pisztrángféléket és egyéb halfajokat is az intenzív rendszerekben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Akvakultúra - az intenzív üzemi rendszereké a jövő!

2019. március 7. 09:59

Az akvakultúra fejlődési lehetősége, elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások minőségi és mennyiségi megújulásában, a szerkezetátalakításában, az innovációban, valamint a minőségi termék-előállításban rejlik.

A mezőgazdasági beruházások volumene nőtt, az élelmiszeriparé csökkent

2020. augusztus 6. 04:36

A nemzetgazdaság beruházási volumene 14, a mezőgazdaságé 8,5 százalékkal nőtt, az élelmiszeriparé ezzel szemben 2,1 százalékkal csökkent.

A hazai halfogyasztás megduplázása a cél

2018. július 23. 06:24

Az étkezési célra szánt hal mennyisége hazánkban az elmúlt években folyamatosan emelkedett, többek között köszönhetően az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének.

11 tonna hal illegális telepítését tárta fel a Nébih

2020. március 3. 14:17

A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását.