Mitől szöszösödik a szőlő levele és a fürtjei?

Agrofórum Online

V. József kérdése: a szőlőmön, első sorban a leveleken szöszösödést figyeltem meg. Sajnos, egy-egy fürtön is ez látszik. Mi lehet ez és mivel védekezzek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Ezt a tünetet a szőlő gubacsatka okozta. A szőlő atkakártevői közül (levélatka, takácsatkák) hazánkban ez a faj a legismertebb. A szőlőn időnként tömegesen jelenik meg. Úgy tűnik, hogy ez az év is ilyen.

A szőlőleveleken színén eltérő nagyságú, de nem túlságosan terjedelmes, ráncolt felületű dudorokat látunk. Ezeknek megfelelően a homorú levélfonák részeken sűrű szőrzet fejlődik, amely kezdetben fehér, később lilás pirosra színeződik, végül elbarnul. Ezt nem lehet összetéveszteni a peronoszpóra kivirágzásával, annál hiányzanak a hólyagszerű kivirágzások.

Fotó: Erdész Ferenc

A gubacsatka esetében a levélbevonat a fonákról nem törölhető le. Azonban előfordulhat, hogy mind a kettő károsítja a szőlőt. A szőlő gubacsatka esetén a szőlőhajtások növekedése gátolt, a fertőzött hajtások rövidebbek lesznek. A szöszösödés fürtön is előfordulhat. Olyan is előfordulhat, mint ez évben is, hogy nemcsak a levél fonákon, hanem a levél színén is szöszösödést látunk.

A nemezfoltokból a kifejlett atkák a lombhullás előtt a rügyekbe húzódnak, ott telelnek át. Védekezés: a nemezes gubacsatkák a szőlő fakadásakor a levélkezdeményeken kezdenek szívogatni, ezért már közepes őszi fertőzés után is indokolt a szőlő rügypikkelyek szétnyílása idején kéntartalmú készítménnyel tapadásfokozó hozzáadásával permetezni.

Nagyobb fertőzés eseté, mint ez évben, 3-5 leveles korban atkaölőszerrel javasolt ellenük védekezni.  Sajnos a ragadozó atkák, melyek a szőlő levélatkát és a takácsatkákat nagy hatékonysággal tudják pusztítani, a szöszös foltokba csak akkor tudnak behatolni, ha más rovar kaput nyit nekik, mint például az ékköves araszoló 2. nemzedéke. Ekkor már ki tudja fejteni áldásos tevékenységét.

Szőlőtermesztés a vulkánok árnyékában

2019. augusztus 17. 04:36

Lanzaroté borainak többsége az édességéről ismert Malvasia szőlőből származik és a terroir talajának ásványtartalma összetéveszthetetlen ízt ad az itt termő vörös-, fehér- és rozé boroknak.

Jó évjáratú lesz az idei villányi bor

2019. december 28. 12:33

A termőterület jelentős részében az idén is kékszőlőt termesztettek a gazdák, ez az arány néhány százalékponttal még magasabb is, mint korábban.

Nufarmer Magazin Kertészeti Különszám (+pdf)

2019. július 26. 08:33

A kertészetekben megjelenő kórokozók és kártevők elleni sikeres fellépéshez speciális ismeretekre, valamint egyszerre hatékony és a fogyasztókra veszélytelen hatóanyagokra van szükség.

A direkttermők és az interspecifikus hibridek

2018. november 28. 05:36

Az összeállítás a szőlő rezisztencianemesítés történelmi hátterével kezdődik, majd e betegség-ellenálló fajtákkal szemben kialakult ellenvélemények okait tárja fel. A szerző kitér az EU borjogi szabályozására, végül felhívja a figyelmet a szüret és feldolgozás során felmerülő technológiai megfontolásokra.