Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Itt a következő szezon!

Minden évben, amikor a repce apropóján a következő év alaptrágyázását elindítjuk, meglepődve állapítjuk meg, hogy eltelt egy év, itt az újabb szezon.

Természetesen tudom, hogy még mindenki javában az előző év termését aratja, az akkor elvégzett munkának a következményeit értékeli, miközben egy-egy rövid időre már a 2018/2019. év megalapozásán is gondolkodik. Ehhez adunk egy-két gondolatnyi segítséget, elsősorban alaptrágyázás vonatkozásában.

Amikor romlik az ágazat jövedelmezősége, csökken a realizálható összeredmény, akkor általában a tápanyagellátás tervezése az első, ami anyagi szempontból górcső alá kerül és a termelők nagy része itt csökkenti a kiadásra fordított összeget. Az alaptrágyázás esetében még inkább megjelenik ez a gondolkodás. Az alaptrágyázás elhagyásának, vagy csökkentésének hatása nem fog azonnal látszani. Azonban, ha valaki a repce tápanyag felvételi dinamikáját, illetve azt a tényt is figyelembe veszi, hogy mennyire kényes, szakmailag igényes dolog elindítani a repce fejlődését, akkor azért árnyaltabban látja ezt a kérdést.

Kezdjük a fizikai tulajdonságoknál: A melegen granulált, komplex műtrágyától várható el az egyenletes szemcseméret, a kiemelkedő granula keménység, és természetesen az ezekből következő pormentesség és a jó minőségű szóráskép. Ez utóbbiról kevés szó esik, klasszikus „látens” tulajdonság, amely nem látszik, viszont a gyenge minőségű, egyenetlen kiszórás következményeként átlagosan 5-8% termésveszteséggel számolhatunk. A kiemelkedő fizikai paraméterekkel rendelkező Yara termékek a magas foszfor- és káliumtartalom mellett az induláshoz szükséges nitrogént is tartalmazzák, valamint ezen kívül mezo- és mikroelem kiegészítéssel is rendelkeznek, ami a kezdeti fejlődés szempontjából nélkülözhetetlen. A fizikai tulajdonságok mellett kiemelném a benne lévő foszfor kedvező oldékonyságát, illetve a különböző foszfor formák optimális arányát, ami mind a kezdeti gyors felvételt, mind a vegetáció teljes ideje alatti ellátást biztosítja.

Ezeket figyelembe véve a következő jól bevált termékeket ajánlom mindenki figyelmébe:

Az NPK piacon meghatározó összetételű a YaraMila 8-24-24, amely egyrészt a legmagasabb PK tartalommal, valamint rendkívül kedvező ár/érték aránnyal bír. Nem véletlenül igyekeznek a kereskedők megegyező, vagy hasonló összetételeket beszerezni különböző forrásokból, ami ha összetételében hasonlít is, a minőséget már nem feltétlenül tudja garantálni. Ettől kissé eltér a YaraMila 7-20-28, amelyet káliumban gyengébben ellátott területeken hatékonyan alkalmazhatunk, míg a YaraMila 9-12-25 foszforral igen jól ellátott területek ideális alaptrágyája. Mindegyik termék esetében az ajánlott dózis a 250 kg-tól a 350 kg-ig terjed. Fontos megjegyeznünk, hogy mindegyik összetétel az egyéb mikroelemek mellett tartalmaz még ként, amely a növény kezdeti fejlődéséhez elengedhetetlen.

Bár még nem aktuális, de egy mondat erejéig mégis csak említsük meg, hogy a sikeres alapozás után a minőség és a télállóság növelése érdekében ne feledkezzünk meg a lombtrágyázásról se! A repce minden igényét kielégítő, minden szükséges tápelemet – Mg, Ca, B, Mn, Mo, N – megfelelő arányban tartalmazó speciális lombtrágyája, a YaraVita Brassitrel Pro, amelyet 2 l/ha dózisban ajánlunk kijuttatni.

Gyuris Kálmán
+36-30-3839-341

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Starterek, fungicidek és lombtrágyák a kalászosoknak

2020. július 10. 18:48

A Kwizda Terepszemlén a szakemberek a koronavírus-járvány miatt ezúttal nem személyesen, hanem élő videóban mutatták be a 2020-as tápanyagos és növényvédelmi kísérletek eredményeit.

A jó repcetermés alapja az átgondolt tápanyagellátás

2020. július 1. 06:00

A repce a harmadik legjelentősebb olajnövény (az őszi káposztarepce magja 40-50 % olajat tartalmaz), és a második legfontosabb fehérjenövény a világon (repcedara fehérjetartalma kb. 38-40 %).

Tápoldatozás, mint a legkorszerűbb trágyázási eljárás a kertészetekben II.

2020. június 30. 09:36

Egy közepes nagyságú, 5 000 m2 felületű hajtató kertészetnek, amennyiben egyszeri alkalommal 5 mm mennyiségű tápoldatot szeretnénk kijuttatni, 25 m3 térfogatnak megfelelő tartálykapacitással kellene rendelkeznie, ekkora tartályban kellene bekeverni a műtrágyát.

Tápoldatozás, mint a legkorszerűbb trágyázási eljárás a kertészetekben I.

2020. június 29. 19:32

Korábbi írásainkban már többször érintettük a tápoldatozást, gyakran emlegettük, mint korszerű trágyakijuttatási technikát egy-egy növény termesztéstechnológiájának ismertetése során. Most a fejtrágyázás időszakában – a gyakori olvasói kérdések és levelekre válaszolva – szükségét látjuk megismételni, a módszert részletesebben ismertetni, az összefüggéseket kicsit mélyebben elmagyarázni.

Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára

2020. február 29. 08:03

Pánik közeli hangulat volt az amerikai tőzsdéken, miután a koronavírus európai terjedése gyorsul és a vírus gazdasági kockázatait is egyre reálisabbnak ítélik a befektetők.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.

A negyedéves készletadatokra vár a piac

2020. március 31. 08:02

Nyomás alatt áll a kukorica ára, továbbra is rendkívüli mértékben aggódunk az etanolüzemek jövőjével kapcsolatban.

Feszes technológiával kimagasló hozamok - a szélsőségek ellenére is (Videóval!)

2019. június 24. 07:24

A KITE Zrt. a nyár végi és az őszi vetésű kultúrákban nagy termést garantáló korszerű talajművelési és vetési technológiákat dolgozott ki az elmúlt években, és ehhez az agrotechnikához a legjobban illeszkedő hibrideket ajánlja.