Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Az egyenletes kelés titka – az eredményes repcetermesztés érdekében

Ki mint vet, úgy arat, tartja a mondás, ami arra utal, hogy mennyire fontos a megfelelő kezdés a kívánt hozam elérése érdekében.

Az optimális repceállomány a három halmaz – a talajnedvesség, a jó magágy és a megfelelő vetéstechnológia – metszetében kialakuló mágikus háromszöggel érhető el (3. ábra).

A talajnedvesség fontossága

A talajnedvesség döntő szerepet játszik a kelésben és a korai fejlődésben. A túl sok és a túl kevés sem jó. Túl száraz talaj esetén csökken, illetve elhúzódik a kelés, a túl sok nedvesség pedig negatívan befolyásolja a talaj fizikai tulajdonságait. A szántás vagy az intenzív talajmegmunkálás során viszont inkább vizet veszít a talaj. A direkt vetés során a nedvesség megmarad, illetve nem sérül a talaj vízelvezető képessége sem.

A magágykészítés szerepe

Alapvetően a tarlómaradványok és a vetés módja dönti el, hogy szükség van-e talajművelésre. Ha ezek optimálisan viszonyulnak egymáshoz, akár nagyobb mennyiségű felszíni tarlómaradvány is elfogadható. De az alapszabály az, hogy minél kevesebb a tarlómaradvány, annál kevesebb technológiai probléma lép fel. A szalma pedig negatívan befolyásolja a tápanyag- és vízfelvételt.

A vetési technológia megválasztása

Ha megfelelő a talajállapot, a vetés módja szinte mellékes. A talajnedvesség és az időjárási körülmények azonban fontos befolyásoló tényezők. A szemenkénti vetés eredményezi ugyan a legjobb kelést, de a túlzottan zárt/tömörített talaj nagyon csapadékos időjárás esetén nem tud lélegezni, ami befolyásolja a fiatal növény fejlődését.

A vetés utáni nagy esőzések a talaj eliszapolódásához vezethetnek, főleg, ha kevés a talajban a szerves anyag. A száraz körülmények között mélyebbre rakott magok és a tömörödés is nagymértékben befolyásolja a kelést. Nedves körülmények között inkább a felszínhez közelebb helyezzük a magokat a talajban. Ezzel szemben a talajherbicidek a vízzel könnyebben eljutnak a csíranövények gyökereihez, és ezáltal megzavarhatják a repce korai fejlődését (1. ábra).

A vetési idő meghatározásának lehetőségei

A technikai alkalmazkodás örök rejtély marad, a titok viszont az optimális vetésidőben rejlik. Alapszabály: a megfelelő magágy fontosabb a vetésidőnél. Célzott fajtaválasztással a vetésre alkalmas időintervallum meghosszabbítható, amivel az optimális feltételek jobban kihasználhatók (2. ábra). A korai, valamint a késői vetésre ajánlott fajták, továbbá a robusztusság és a stressztolerancia olyan genetikai tulajdonságok, amelyek elősegíthetik az optimális kelést és a magas terméshozamot.

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

 

A RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Emelkedhet a kalászos vetőmagok ára

2018. augusztus 1. 09:13

Az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kapunk majd pontos képet, amikor a tagságtól megérkeznek majd a tényleges adatok.

Vetőmagkezelési eljárások a zöldségtermesztésben

2020. február 10. 04:36

Az utóbbi években egyre több csávázásra használható hatóanyag engedélye került megszüntetésre, így nagyon leszűkült a felhasználható hatóanyagok köre.

A repce kelésbiztonsága - a megfelelő csávázással

2018. július 11. 15:32

Még szárazság esetén is bizonyítja hatékonyságát a Root Power. Ehhez három hibridet használtak fel egy üvegházi kísérletben, amelyben a vetés után 3 héttel körülbelül 22 °C-os szárazságstressznek tették ki a csíranövényeket.

Napraforgó 360° - A vetéstől, a gondozáson és betakarításon át, egészen a feldolgozásig

2020. február 17. 13:47

Az olyan kihívásokat látva, mint a fokozódó verseny, vagy az extrém időjárás, a versenyképesség megőrzéséhez a magyar gazdálkodók számára fontos, hogy a termesztett növényekből a maximumot hozzák ki.