Szőlő-Bor

Tokaj 3 hét előnyben: augusztusban kezdődhet a szüret

MTI

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Elmondta, a szőlő két-három héttel előrébb jár az érésben az átlaghoz képest. Ez véleménye szerint annak köszönhető, hogy a tavasz alig néhány hétig tartott az idén. Ugyan a tél kitolódott, de nagyon hamar nyárias melegbe fordult az időjárás, a szőlő már májusban virágzott, ami ritka.

Molnár Péter hozzátette: a korai érési állapot miatt valószínűleg már augusztusban elkezdődhet a sárgamuskotály szürete, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Kiemelte, amennyiben az időjárás továbbra is kegyes lesz a borvidék gazdáihoz, átlagos, vagy azt egy kicsit meghaladó és kiváló minőségű lehet az idei termés. Ebben az esztendőben eddig nem érte számottevő jégkár az ültetvényeket és növényvédelmi szempontból sem volt nehéz az elmúlt néhány hónap – mondta.

A hegyközségi elnök úgy véli, hogy – bár az aszú érése még nagyon távoli -, nagyon magas mustfokról is indulhat ősszel az aszúsodási folyamat, ami kiváló évjárat alapját képezheti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Valóban rezisztens az Augusztusi muskotály?

2019. április 17. 12:31

P. László kérdése: Néhány éve vettem egy szőlőtövet, úgy adták, hogy augusztusi muskotály. Gyönyörű egykaros kordonná neveltem, hozza is a termését, nem ritka rajta a 30-40 cm-es fürt. Sajnos évek óta nem tudok róla enni egy falatot sem.

Szinte minden gyümölcsöt veszélyeztet a keleti gyümölcsmoly

2019. augusztus 20. 14:33

Az almamoly továbbra is folyamatosan rajzik, nem különíthető el, hogy valójában a mostani hányadik nemzedék lehet. Más gyümölcsökön szintén repked a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly.

Problémát okoznak a madárriasztó hangágyúk a Balatonnál

2018. július 26. 13:02

Ha nem védekeznek a gazdák, a munkájuk kárba veszhet, viszont a védett seregély ellen csak humánus módon szabad fellépni.

Már kapható a hazai csemegeszőlő

2018. augusztus 17. 09:04

A csemegeszőlő-fogyasztás alapvetően augusztus végére és az őszre jellemző, de idén várhatóan előbbre tolódik a szezon.