Az elmúlt időszak időjárását főként a száraz, kellemesen meleg idő jellemezte, csapadék csak ritkán hullott, igen szeszélyes eloszlásban, időnként zápor, zivatar és jégeső formájában. A kalászos gabonák aratása gyakorlatilag az egész országban befejeződött.
A hírek általában közepes termésről szólnak, de hallani kiugró és jóval szerényebb átlagokról, illetve malomipari minőségi mutatókról.
A szokásosnál jó két héttel korábban kezdődött napraforgó virágzása is befejeződött, a tányérokon már a citromérés jelei mutatkoznak. A gazdák némi szusszanó után nekilátnak az őszi vetésű növények talajelőkészítő, tápanyagfeltöltő munkájuknak, illetve eldöntik, hogy melyik táblába mit fognak vetni.
Az előkészítő feladatok között számos, növényvédelmi jellegű is van. Már korábban is szóba került a tarlóhántás és tarlóápolás, milyen kedvező hatással van az utónövényekre, de nem esett szó a talajlakó kártevők felmérésének fontosságáról. Bár az ősszel vetendő káposztarepce és kalászos gabonák nem tartoznak a talajlakó kártevők létszámára kifejezetten érzékeny növények közé, de a napjainkban egyre inkább terjedő kisebb tőszámmal történő vetés miatt nem elhanyagolható jelentőségű a termesztés szempontjából a drótférgek és pajorok egyedsűrűsége talajainkban. A veszélyességi küszöbértéknek számító 1-2 db/m2 talajfertőzöttség tehát nemcsak a kapás, hanem a sűrű vetésű növénykultúrák esetében is helytálló szám.
A talajlakó kártevő fertőzöttség felmérésére javasolt módszerek (térfogati quadrát módszer, búzacsomós csalogatás) mindegyike alkalmas a reális fertőzöttségi viszonyok elbírálásához, de a területen mozgó pattanóbogarak talajcsapdázása is lehet kiinduló pontja a döntésnek. A tavaszi cserebogár rajzás mértéke, főként erdők menti területeken, szintén kiinduló pontja lehet annak, hogy fertőtlenítsük-e a talajt, illetve rovarölő szerrel csávázott vetőmag kerüljön a talajba.
Kalászos gabonák önmaga után történő vetésekor igen fontos a terület gabonafutrinka fertőzöttségének ismerete. A futrinka már az aratás előtt megjelenik a kalászos gabona táblákon, és ha kedvezőek a körülmények, már a tarlón megkezdi tojásrakását a szalmacsomók alá, kazalhelyek környékére, hogy a kikelt lárvák táplálkozhassanak az árvakelésen. Ez a fertőzöttség a tarlóápolás rendszeres elvégzésével megszüntethető, de szárazságban a futrinka nem rak tojásokat, csak, ha eső esik, így gyakran az elvetett árpa, búza kerül veszélybe. Ennek tudatában tehát az önmaga után vetett kalászos területeken ebből a szempontból is fontos a gyakori szemlézés.
Az elhanyagolt, ápolatlan tarlók melegágyai a vetési bagolylepke őszi fertőzésének, ugyanis a lepkék a virágzó gyomokkal borított tarlókon nemcsak táplálkoznak, hanem itt rakják le tojásaikat. Az ily módon elfertőzött táblákon az ősz folyamán komoly mocskospajor fertőzöttség alakulhat ki. A vetési bagolylepke azon kevés bagolylepke faj közé tartozik, melynek hernyója, a mocskospajor talajszinten él és táplálkozik, tehát a növények gyökérnyaki részének elrágásával komoly károkra képes. Figyeljük tehát a vetési bagolylepke repülését feromon csapdák kihelyezésével, illetve a tarlók ápolását, „feketén” tartását rendszeresen oldjuk meg.