Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Syngenta kalászos genetikával a világ élvonalában

Korbuly Bence termékmenedzser - Asbóth András fejlesztőmérnök - Syngenta Kft.

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ vezető vállalatává lépett elő.

Hibrid őszi árpa, őszi búza, rozs és durumbúza is megtalálható a Syngenta portfóliójában. Széles genetikai bázissal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy évről évre új és a piaci trendekhez igazodó fajtákat/hibrideket állítson elő.
A durumbúza fajtáink olyannyira sikeresek a világban, hogy Európa egyik olasz vezető tésztagyártó vállalata is nagy mennyiségben őröl lisztet belőlük. Illetve, Syngenta sörárpából készült malátát használ a leghíresebb ír sörgyártó vállalata is, hogy ízletes “folyékony kenyerét” elkészítse.

Magyaroszágon 2015-ben debütált a vállalat kalászos kínálata. Míg ezidáig  őszi búza és hibridárpa portfólióval van jelen a magyar piacon, a közeljövőben a termelők megismerkedhetnek durumbúza fajtákkal is.

Az őszi búza fajták sikeresen termeszthetők hazánkban is, az elmúlt évben már több mint, 30.000 hektáron vetettek fémzárolt Syngenta vetőmagot. A Hyvido hibridárpa program keretében bevezetett Jallon hibridet pedig nagyságredileg 5000 hektáron termeszetenek. Ahhoz azonban, hogy hibridárpánk elérje termőképességének maximumát, szükséges betartanunk néhány agrotechnikai kritériumot,: aprómorzsás magágy, 3 cm maximális vetésmélység, szárszilárditás és a folyamatos fejtrágyázás (2-3 alkalommal), őszi gyomkikapcsolás.

A Syngenta Magyarországon is a hazai termelői és feldolgozóipari igényeket valamint az exportlehetőségeket figyelembevéve állította össze a kalászos fajtakínálatot. Nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt években/ évtizedben a búza minőségével kapcsolatos fókuszpontok átalakulását és értékmérő tulajdonságokat érintő változásokat. A kiemelkedő sikér és fehérje paramétereket egyre kevésbé honorálta a felvásárlópiac, ehelyett a közepes, európai átlagnak megfelelő, de azt stabilan teljesítő őszi búzát lehetett könnyen, akár tárolás nélkül is értékesíteni.

SY Moisson

Ez a piaci elmozdulás a búzanemesítést is meghatározta, s a Syngenta magyarországi búzafajtaválasztékának gerincét adó fajták is ebbe a trendbe illenek be. Így törekedtünk arra, hogy stabil minőséget teremjenek az évjárati hatásoknak kevésbé kitetten, de kimagasló terméspotenciál mellett. Ennek az egyik vezér fajtája a SY Moisson névre hallgat, mely méltón kapta a hibridbúzák kihivója címet. Stabilan teljesíti az alap minőségi csoport értékeit, akár 10 t/ha termésszinten is.

Falado

Falado őszibúzánk igazi rekordernek bizonyult az elmúlt években. Az országos fajtasorok első helyezésén kívül már nagyüzemi méretben is megtapasztalhatták a gazdálkodók, hogy rekord termés mellett sem kell lemondani a jó malmi paraméterekről, ha ezt a modern búzafajtát választják.

Bologna

Az intenzív búzatermelés másik ága a kifejezetten magas beltartalmi paraméter igényeket támasztó hazai és külföldi exportkereslet kielégítése.  Ebbe a szegmensbe illeszkedik Bologna nevű javítóbúza, mely a többi Syngenta genetikát képviselő fajtához hasonlóan kiválóan terem extra minőségi paraméterek mellett, mely eddig szinte ismeretlen volt a hazai szereplők számára.

Az emlúlt évjáratok kiszámíthatatlan időjárási körülményei rámutattak egy fontos fajtatulajdonságra, melyet aszály- vagy stressztűrésnek hívunk. A nagyon csapadékos évjáratok után, szinte minimális csapadék hull a legfontosabb tavaszi, nyári fenológiai periódusokban. A versenytársakhoz képest az Illico nevű malmi fajtánk kifejezetten jól ellenáll a hőstresszes és kitett körülményeknek. Amely példátlan a jelenlegi őszibúza fajtakínálatban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Ötezer rászoruló családnak segített idén az Élelmiszerlavina program

2018. november 9. 05:27

A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében.

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

2018. július 31. 14:14

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.

Cherokee – Teljeskörű védelem a sikeres kalászos gabonatermesztés érdekében

2019. április 5. 10:01

A kalászos gabonák termesztése során a gazdálkodók különböző növénykórtani problémákkal találkozhatnak, amelyek egyaránt befolyásolják a várható termés mennyiségét és minőségét.

Kalászos Start csomag – az integrált megoldás

2020. március 13. 13:44

Az idei szezonban ismét a termelők rendelkezésre áll a Syngenta integrált kalászos csomagajánlata Kalászos Start csomag néven. A kiváló ár-érték arányú csomagot elsősorban a búzatermesztő szakemberek figyelmébe ajánljuk. A kedvező hektárköltségű csomagban szinte minden a tavaszi szezonban problémát okozó problémára találunk hatékony megoldást: így a kalászosok gombás eredetű betegségeinek megakadályozására, a nehezen irtható gyomfajok kiiktatására és a rovarkártevők ellen is védelmet biztosíthatunk kalászos tábláinknak.