Szőlő-Bor

A szekszárdi borvidéken is korábban szüretelnek

MTI

A megszokottnál másfél-két héttel korábban kezdődött a szüret a szekszárdi borvidéken is, ahol mennyiségben és minőségben az átlagosnál jobb évjáratra és magasabb felvásárlási árakra számítanak a termelők - mondta a Szekszárdi Borvidéki Tanács elnöke kedden az MTI-nek.

Bősz Adrián arról számolt be, hogy a 2400 hektáros borvidéken augusztus 3-án a kisebb területen termő Irsai Olivér szedését kezdték el. Az első vizsgálatok szerint a korai szőlőfajta mustfoka 18-19-es, a savtartalma pedig 6,5-es – tette hozzá.

A szintén korainak számító cserszegi fűszeres ültetvényeken próbaszüretet tartottak, a szőlőfajta mustfoka egyelőre alacsony, 14-15-ös, savtartalma 10,4, ezért várhatóan másfél hét múlva kezdik el a szedését. A legkorábban érő kék szőlő, az oportó szintén 14-15-ös mustfokkal rendelkezik, savtartalma 7,7, így ennek szüretével másfél-két hetet kell még várni – ismertette.

A Szekszárdon uralkodó kék szőlők szüretét szeptember előtt általában nem kezdik el.

A szakember közlése szerint idén a borvidéken a szőlő fejlődése viszonylag későn indult el, de gyors ütemben fejlődött. Bár Szekszárdon az országos átlagnál kevesebb eső esett, a csapadék eloszlása kedvezett az ültetvényeknek. A mostani melegben a szőlő fejlődése lassulni fog, de mennyiségben és minőségben egyaránt jó évjáratra számíthatnak a szekszárdi termelők. Megemlítette azt is, hogy idén mindössze 50-60 hektárnyi szőlőt károsított jégeső, szemben a tavalyi mintegy 500 hektáros jégkárral.

Becslése szerint a hektáronkénti 100-110 mázsás átlagtermés 10-12 százalékkal lehet nagyobb ott, ahol nem korlátozzák a termést. Az eddig feldolgozott szőlők alapján a lékinyerés is 10 százalékkal magasabb lehet az átlagosnál.

A borvidék elnöke elmondta: a szekszárdi gazdák az országos átlaghoz képest magasabb felvásárlási árakat igyekeznek elérni. A borvidéken legnagyobb területen, 623 hektáron termő kékfrankosnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által előre jelzett, kilogrammonkénti 123 forintos átlagáráról azt mondta: reálisnak tűnik, de remélik, hogy a valós felvásárlási ár ennél magasabb lesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Szőlőszüret kézzel kontra géppel

2018. szeptember 12. 07:13

Mint ismeretes, a szőlészet, azon belül a szőlőbetakarítás az agrárium egyik leginkább kézimunkaerő igényes ágazatához tartozik, és azt is tényként kell említenünk, hogy évről évre egyre nagyobb problémát jelent embert találni ezekhez a munkákhoz. Mi lehet a megoldás?

Trichoderma-készítmények alkalmazása a szőlő metszési sebeinek védelmére

2019. január 30. 04:39

A WINETWORK az Európai Unió Horizon 2020 kutatási keretprogramjában támogatást nyert projekt. A célja egy nemzetközi kutatóhálózat létrehozása, amely az európai bortermelő vidékek közötti innovatív tudás cseréjét és átadását teszi lehetővé szem előtt tartva a termelékenység és a fenntarthatóság kritériumait is. Az elmúlt két év együttműködésének eredményeként elméleti és gyakorlati ismeretek, valamint jó gyakorlatok gyűltek össze a szőlő tőkebetegségeivel és a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmával kapcsolatosan. A tőkebetegségekkel szembeni védekezés egyik sarkalatos pontja a metszési sebek kezelése.

ID DAVID életérzés a szőlőkbe, gyümölcsösökbe kizárólag a Vektor kínálatából! - Egy termékcsalád, melyért hálásak lesznek növényei!

2019. augusztus 12. 10:42

Az Industrias David egy spanyol vállalkozás, akik évtizedek óta gépeket gyártanak szőlőkbe és gyümölcsösökbe. Felmerül a kérdés, hogy ebben mi a különleges, hisz ezt sok más gyártó vállalat is megteszi?

Fenntartható szemlélet, hosszú távú gondolkodás - Güttler szőlészeti gépbemutató Egerben

2018. április 18. 09:45

A hangsúly nem kifejezetten egy-egy terméken, sokkal inkább a cég által nyújtott komplett technológián volt, amelyre az egri szőlészek is felfigyeltek.