Állattenyésztés

Egyre fontosabb a halegészszégyügy is

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) a haltermelők és horgászszervezetek számára halegészségügyi témájú kézikönyvet állított össze.

A szervezetek célja, hogy a kiadvány segítségével felismerhetővé váljanak az egyes halakat érintő megbetegedések, valamint fontos információkat tartalmaz a megelőzéssel, védekezéssel és gyógykezeléssel kapcsolatban. A NAK és a MA-HAL a kiadvánnyal többek között az évente mintegy 17 ezer tonna étkezési célú halat termelő hazai tógazdaságot és az intenzív üzemet is segíteni kívánja.

 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elkötelezett a hazai halegészségügyi helyzet javításában, naprakész információkkal kívánják ellátni a haltermelőket és horgászszervezeteket, ezért a mezőgazdasági kézikönyvek sorába kapcsolódó, Halegészségügy, halbetegségek című kiadványt állítottak össze. A kiadvány segítségével felismerhetőek az egyes halakat érintő megbetegedések, valamint fontos információkat tartalmaz a megelőzéssel, védekezéssel és gyógykezeléssel kapcsolatban. A publikáció elsősorban a haltermelők és horgászvízkezelők számára nyújt kézzelfogható segítséget, azonban hasznos információkat tartalmaz az állatorvosoknak, valamint a hallal foglalkozó zoológusoknak egyaránt. A kézikönyv ismerteti a javasolt gyógykezelésekkel, illetve a megelőzéssel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket is ismerteti.

A kiadvány létrejöttét többek között az is indokolta, hogy Magyarországon mintegy 24 ezer hektár a halastavak területe, emellett a horgászatilag hasznosított természetes vízterület nagysága nagyságrendileg 140-145 ezer hektár. A hazai tógazdaságok és az intenzív üzemek évente közel 25 ezer tonna halat termelnek, amelyből mintegy 17 ezer tonna az étkezési célú. Ennek jelentős része exportra kerül, a magyar élőhal keresett a nemzetközi piacon. Hazánk a második legnagyobb pontytermelő Európában, illetve az afrikai harcsa termelésével is előkelő helyen szerepel. A halászat olyan ágazat, amely teljesítményével, a biológiai környezet megóvásával és gondozásával, vidéki munkahelyek megőrzésével jó befektetés az országnak. A NAK és a MA-HAL szoros szakmai együttműködése alapvetően azt célozza meg, hogy a termelést korszerű technológiák alkalmazása mellett, biztonságos, tervezhető keretek között, a hatályos állategészségügyi szabályok szigorú betartásával tudják a magyar termelők megvalósítani.

A most megjelent kiadvány bemutatására, a halegészségügyi szempontok és az aktuális halegészségügyi problémák megvitatására a NAK és a MA-HAL közös halegészségügyi fórumokat tart termelőknek és horgászszervezeteknek. Az első találkozót szeptember 6-án tartották Szarvason, amit a Sáregresre szervezett fórum követ majd szeptember 12-én.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintő egyedülálló kutatás

2020. június 11. 08:54

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is.

11 tonna hal illegális telepítését tárta fel a Nébih

2020. március 3. 14:17

A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását.

55 tonna angolnát fogtak idén a Balatonban

2018. május 14. 10:32

Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán.

Ha péntek, akkor halas recept: pontyfalatka

2019. április 5. 09:53

A MA-HAL a Nagyböjtben minden pénteken megoszt egy különleges, de könnyen elkészíthető halas receptet, ami kizárólag hazai halat használ alapanyagként.