Hogyan védekezhetünk a kéregmoly ellen?

Agrofórum Online

R. Veronika kérdése: Idősebb őszibarack fáim törzsén sebzések és furcsa, rágásra utaló csomók jelentek meg. Milyen kártevő okozhatja a problémát és hogyan lehet megvédeni a fákat ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves érdeklődő! 

A kéregmoly (Enarmonia formosana) a csonthéjas gyümölcsfajok (kajszi, őszibarack, mandula, cseresznye, meggy) kártevője. Idősebb ültetvényben nem ritka, hogy a fák 90 vagy akár 100%-a is fertőzött. A kártevők a kéreg nagymértékű károsodását okozhatják, ami a fák részleges vagy teljes pusztulásához is vezethet. A lárvák gyorsítják a kéregelhalást, továbbá akadályozzák a tápanyagok és víz felvételét is. Csökken a növekedés, valamint csúcsszáradás figyelhető meg. A fák kérgén, főként a törzsön és a vázágak alsóbb részein, mézgafolyás, barnuló ürülék, majd a rajzás befejeztével a törzsből kilógó bábingek láthatóak. A kéregrész alatt a hernyó által készített kanyargós járatai megtalálhatóak. Hazánkban 2 nemzedéke van, lárvái telelnek a károsítás helyén.

Május elejétől június végéig tart az első nemzedék rajzása. A tojásból kikelő hernyók rövid ideig a kéreg felületén mászkálnak, majd sebzéseken, repedéseken keresztül hatolnak be a kéregbe, ahol elkezdik táplálkozásukat. Kártételüket követőn két hét elmúltával már igen jól látszik a bemászásuk helye, mert a megjelenő ürülékük elárulja jelenlétüket. Az ürülékcsomók a hernyók fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobbak lesznek, végül elérheti a 1,5 cm hosszúságot is. Fejlődési idejük általában 4-5 hétig tart. A bábozódást követően július elején, közepén kezdődik a második nemzedék rajzása, mely egészen augusztus végéig is eltarthat.

Védekezés: Nagyon fontos a téli fatisztogatási munkák elvégzése során a fák törzsének és a vastagabb ágrészeinek tisztítása drótkefével. A lárvák jelentős része elpusztítható az olyan kéregrészek eltávolításával, amelyek rágcsálékkal, ürülékkel szennyezettek, sérültek vagy esetleg mézgafolyásosak. A hímek nyomonkövetése szexferomoncsapdával lehetséges. A csapdát a koronában 1,5 – 2 m magasan, a törzshöz közel, lehetőleg lombos ágra helyezzük el. A csapdázás megkezdésének javasolt időpontja április eleje.

A védekezést a rajzás kezdetét követően három hét múlva, illetve a tömeges rajzást követően 7-10 nap múlva célszerű megkezdeni. A csapdafogások alapján végzett permetezés akkor a leghatékonyabb, ha a kikelt, a kéregbe éppen berágó kis lárvákat éri. A permetezést úgy végezzük el, hogy a permetlé a vázágak alsó részét és a fák törzsét, egészen a gyökérnyaki részig megfelelően befedje (deltametrin, lambda-cihalotrin, fenoxikarb).

Mi lehet a burgonyagumó héján a barna gyűrű alakú rajzolat?

2020. február 25. 05:36

B. Ákosné kérdése: Burgonyagumókat vásároltam, némelyiknek a héján barna gyűrű alakú rajzolatok voltak. Étkezési célra felhasználhatom ezeket a gumókat? Mi az oka az érdekes „mintáknak”?

Miért kell eltávolítani metszéskor a gyümölcsmúmiákat?

2020. február 17. 14:21

L. Zsuzsanna kérdése: Cseresznyefámon számos aszalódott, csomóban összeragadt termés maradt, nem hullottak le. Csak az elmúlt 2 évben figyeltem meg, korábban nem voltak. Ezek is gyümölcsmúmiák?

Valóban csodaszer az élesztő a növények számára?

2020. február 6. 08:37

B. Róbert kérdése: Van-e valóság alapja annak a hírnek, hogy élesztős oldattal végzett beöntözés vagy levélpermetezés serkenti a növényeket?