Életmód

Változtassunk étkezési szokásainkon! – A Föld jövője múlhat rajta

Szuperfarm

Egy közelmúltban publikált tanulmány szerint nem fenntartható a világ jelenlegi élelmezési rendszere, hogy azzá váljon, változtatni kell az emberiség étkezési szokásain, és az agráriumnak is fejlődnie kell.

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a világ jelenlegi élelmezési rendszerének számos negatív hatása van: nagy mértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, felemészti az ivóvízkészleteket és szennyezi a környezetet a túlzott nitrogén- és foszforhasználattal – írja a BBC hírportálja.

Mivel 2010 és 2050 között várhatóan növekedni fog a bolygó lakossága és az emberek jövedelme, ezért ezek a negatív hatások 50-90 százalékkal is nagyobbak lehetnek, ami már túlmutatna a bolygó „teherbíró-képességén”, hacsak az emberiség nem teszi meg a szükséges intézkedéseket – írták a tudósok.

Az Oxfordi Egyetem kutatói megállapították, hogy ennek veszélyét nem lehet csupán egyetlen változtatással elhárítani, a három kulcslépést együtt kell megtenni.

A tanulmány vezető szerzője, Marco Springmann szerint az egyik ilyen kulcslépés a növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény, a mediterránhoz hasonló étrend elsajátítása lenne.

„Van, aki mediterránnak hívja, mi flexitáriánusnak. A húsok közül csak a halat fogyasztó, a tojást és tejterméket megengedő vegetáriánus és a szigorúan növényi vegán diéták helyett mi a legkonzervatívabb, húst is tartalmazó étrendet választottuk, de ebben is csak hetente egyszer szerepel vörös hús” – mondta a tudós.

Amennyiben az emberiség erre az étrendre térne át, azzal több mint felére csökkenne a mezőgazdasági termeléssel kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége.

A kutatók szerint a mezőgazdasági termelést is át kellene alakítani. Ebbe beletartozna az emberi egészség számára fontos növények termesztése, valamint a hatékonyabb víz- és trágyafelhasználás.

A tanulmány szerint az élelmiszerhulladék felére csökkentésével további 16 százalékkal lehetne visszaszorítani a mezőgazdaság környezetre ártalmas hatásait.

„Egy tízmilliárdos népesség etetése nem lehetetlen dolog, amennyiben megváltoztatjuk az étkezési és élelmiszertermelési szokásainkat” – mondta Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.

A sertésembrió-elhalás kockázatát mérséklő kutatásba kezdtek

2019. március 3. 08:33

A szakemberek speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányokat is fejlesztenek, hogy ezzel növeljék a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védjék az anyaállatot, valamint a magzatokat.

Jövőfarm: egy élő interaktív laboratórium

2019. április 21. 09:38

A tervek szerint öt éven belül elkészül az emeletes farm, amelynek nem csupán teraszai lesznek művelhetők, hanem odabent, és főleg a terasz nélküli alsó szinten hatalmas, igazi „emeletes”, vagyis vertikális farm létesül.

Hol a legjövedelmezőbb Magyarországon kukoricát termeszteni?

2020. május 5. 08:45

Vetőmag, talajfertőtlenítő, növényvédő szer, műtrágya, lombtrágya, hogy csak a legfontosabb input anyagokat említsük. Egyesével sem könnyű dönteni, de ha komplex termesztéstechnológiáról beszélünk hozzávehetjük a talajmunkát, a vetőgépet, a permetezőgép fúvókáját, az aratást, betárolást is és sort szinte a végtelenségig folytathatnánk.