Agrártámogatások

Három új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg

MTI

Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új vidékfejlesztési pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium (AM), a pályázatok az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a kiírással újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati forrással számolhatnak azok, akik ökológiai gazdálkodást folytatnak. Hozzátették, hogy 2016-ban az Irányító Hatóság közel 2200 kérelmet támogatott, 62 milliárd forint értékben ezen a területen.

A tárca a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra mintegy 680 millió forintot csoportosított át, ennek célja a juh- és kecskeágazat fejlesztése.

E két vidékfejlesztési pályázat esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 1-től lesz lehetősége a gazdálkodóknak.

Az agrártárca az élelmiszeripar és a borászat számára újabb 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. Az Irányító Hatóság a korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatoknál már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az ágazati szereplők részére.

A Vidékfejlesztési Program napokban megjelent új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek.

A pályázati felhívások részleteiről további információk a Széchenyi2020 oldalon érhetők el – közölte az AM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

A birtokon tartási kötelezettség főbb előírásai

2019. május 31. 10:03

Elhullott, leölt, valamint selejtezett állat esetében a birtokon tartási feltétel teljesül, amennyiben kérelmező a kiesett egyedet a kieséstől számított hatvan napon belül a támogatási feltételeknek megfelelő egyeddel, saját költségére pótolja.

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

2018. március 20. 10:40

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).

Mit termesszünk, ha a szokásos kultúrák már nem elég jövedelmezőek?

2019. április 10. 10:37

A megváltozott időjárási körülmények és az értékesítési nehézségek egyre több gondot okoznak a Gazdálkodóknak, sokszor egy-egy kultúra a jövedelmezőség alsó határát súrolja, vagy esetleg el sem éri.

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

2019. május 8. 06:17

Az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban