Terményárak

Búzapiac: szűk mozgástér maradt a drágulásra

Világgazdaság

A kukorica árában már nem látható tartalék, és a búzáé is alig nőhet Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjának vezetője szerint.

A Vidékfejlesztési program (VP) megjelent, összesen 74 pályázatából 21 van nyitva és további három nyílik meg hamarosan – mondta egy a mezőgazdasági termelőknek szervezett rendezvényen Mezei Dávid, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben tartott tájékoztatón a közös agrárpolitika (KAP) várható irányairól és a tárgyalások állásáról elmondta:

Az egyeztetések elhúzódása miatt egyre valószínűbb, hogy a következő pénzügyi-kifizetési ciklus is átmeneti évvel kezdődik a KAP-ban.

Az elmúlt hónapok gabonapiaci áremelkedése után a búzapiacon már csak kis mozgástér maradt a további drágulásra – foglalta össze piaci elemzése következtetéseit Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrár Kompetencia Központ vezetője, aki szerint tavasszal kisebb korrekció következhet be. A kukorica – az elmúlt hónapokban szintén dinamikusan emelkedő – árában pedig már nem lát tartalékot.

A sertéspiaci helyzet most is szoros összefüggésben van a kínaival, ahol egyre nagyobb területeken tombol az afrikai sertéspestis. Ennek hatása már érezhető, és jövőre még inkább figyelniük kell rá, hiszen akadályozza a tervezett kínai termelésbővülést, így fokozhatja az importigényt, amit jellemzően kétharmad részben Európából elégítenek ki.

A tejpiacon ismét jelentős a különbség az export és a belföldi felvásárlási árak között, ami állandó feszültséget teremt. Az Erste Bank szerint a jelenlegi, 95 forintos kilogrammonkénti árszint a következő két évben stabil marad, és igen lassan ugyan, de emelkedhet. A tejzsír piaci felértékelődése tartós lesz.

A mezőgazdaság az idén is jelentősen hozzájárulhat a GDP-növekedéshez – fejtette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) balatonfüredi konferenciáján.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Több száz afrikai sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak Budakeszin

2019. október 1. 12:47

Az biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a vírus, hiszen Budakeszi környezetében, a természetben még nincs jelen.

Afrikai sertéspestis: 13 ezer házisertést kell leölni

2019. november 2. 17:32

Csaknem 13 ezer újabb sertés elpusztításáról döntött pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki egy Arges és egy Olt megyei farmon - közölte a Mediafax hírügynökség.

Ukrajna lazított a magyar sertéshús beviteli tilalmon

2018. július 27. 13:15

A rendelkezés visszavonásával, illetve a fertőzött magyarországi megyék területére való módosításával újra megnyílt a lehetőség az érdekelt magyar vállalkozások előtt az ukrán export szállításokra.

62 malacot loptak el egy sertéstelepről

2018. április 25. 11:20

Az ügyészség a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű férfiakkal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az okozott kár megtérítését indítványozza.