Növényvédelem

A kukoricabarkó

Agrofórum Online

A kukoricabarkó az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a bogarak (Coleoptera) rendjébe, az ormányosbogár-félék (Curculionidae) családjába, Entiminae alcsalád Tanymecus nemébe tartozik. A nevezett genus két károsító fajjal képviselteti magát a Kárpát-medencei agrárfaunában.

Rendszertan

A kukoricabarkó mellett, a tőle morfológiában (a kukoricabarkónál megnyúltabb, hosszabb imágó), életmódban (elsősorban kétszikű tápnövény-preferencia) és fejlődési sajátságokban (kétéves fejlődés) eltérő, szintén mezőgazdasági károsítóként nyilvántartott hegyesfarú barkó (T. palliatus Fabricius 1787) említhető még. Kártételeiket kukorica, napraforgó és cukorrépa állományokban gyakran együtt alakítják ki.

Morfológia

A kukoricabarkó imágójának hossza 6-8 mm (1. kép).

1. kép: A kukoricabarkó

Kutikulájának alapszíne fekete, amit hamuszürke, barnásszürke serték borítanak. A szárnyfedők a forma typica esetében hamuszürke, hosszanti barázdákkal, míg az ab. vittiger-nél világos barna, s csíkokkal díszített. Közeli rokonától a hegyesfarú barkótól a tor szélessége – mely a kukoricabarkó esetében szélesebb, mint hosszabb – kidudorodó előtora, és arányaiban rövidebb testhossza különböztet meg. Tojása 1 mm hosszúságú, hengeres, csontszínű. Lárvája négy fejlődési fokozaton megy át, amely 6-9 mm hosszú, barnás fejű, sárgásfehér testű apod (lábatlan) kukac. Csontszínű szabadbábja földkamrában fejlődik, mely 6-7 mm hosszú.

Elterjedés

Palearktikus elterjedésű faj, melyet a 2. világháború előtt csak Romániában és Törökországban tartották kártevőként nyilván. Eredetileg kelet-mediterrán kártevő, mely elterjedt egész Délkelet-Európában, Kis-Ázsiában, Kaukázusban, Közép-Európában. Legnagyobb egyedszámban száraz és félszáraz, sztyeppi területeken fordul elő. Mára megtalálható Szíria, Irak, Irán, Törökország, Görögország, Bulgária, Szerbia, Horvátország, Moldávia, Románia, Grúzia, Örményország, Ukrajna déli és Oroszország Fekete-tenger menti területein. Elterjedésének északi határa Szlovákia. Nagymérvű térhódítása hátterében feltételezhetően a XX. század második felétől felerősödő globális felmelegedés húzódik meg.

Magyarországon a kukoricabarkók által okozott kártételről szóló első irodalmi adatok Sáringertől származnak. Az első üzemi káresetet Manninger észlelte 1944. június 4-én Alsótekeres pusztán kukoricában, de nem írt róla, mert Sitona-fajnak vélte. Később Huzián, aki 1952-ben Dombóvár környékén észlelte kukoricában okozott kártételét, 1957 és 1958-ban közölte hiteles magyarországi jelenlétét.

Életmód

A kukoricabarkó évente egy nemzedékkel fejlődik, imágó alakban telel a talajban. A bogarak korán, március végén, áprilisban jelennek meg. Megrágják az őszi gabonanövényeket, párosodnak (2. kép) majd a kukorica kelésével meglepik a kukoricatáblákat.

2. kép: Párosodó kukoricabarkók

Ritkán, kivételesen csupán magas hőmérsékleten repülnek, így a kukoricatáblák „támadása” általában frontálisan, gyalogosan történik (3. kép). Napközben árnyékos helyen, talajrögök alatt, fiatal növény levelei között találhatók. Általában éjjel táplálkoznak.

3. kép: Tápnövényük tábláját gyalogosan, „frontálisan” megközelítő kukoricabarkók

Tápnövény, kártétel

A kukoricabarkó hasonlóan, mint közeli rokona a hegyesfarú barkó polifág faj. Szemben a hegyesfarú barkóval a kukoricabarkó elsődleges tápnövényei az egyszikűek osztályába tartoznak, közülük is kiemelkedik a kártétel mértéke miatt a kukorica. Egyes kutatások eredményei szerint az elsősorban egyszikű gyomok (4. kép) mellett a faj megrágja a búzát (5. kép), a vörösherét, a lucernát, a babot, a szóját, helyenként a napraforgót és a gyapotot is.

4. kép: Vadköles csíranövény mellett, talajrögök között meghúzódó kukoricabarkó

5. kép: Őszi búza levelén tartózkodó kukoricabarkó

Sáringer a kukorica, mint fő tápnövény mellett a kölest, a takarmány- és a cukorrépát, a zabot, a búzát, a rozsot és a napraforgót említi a termesztett növények közül. Szemben a hegyesfarú barkóval, melynek főbb szántóföldi és kertészeti tápnövényei a lucerna, a vöröshere, a cukorrépa, a napraforgó, a borsó, a bab, a dohány, a mák, a komló, a repce, a baltacim, a somkóró, a sóska és a ricinus.

A kukoricabarkó a kukorica egyik legnagyobb jelentőségű fiatalkori (juvenilis) kártevője. Magyarországon a kukoricatermesztésben, több esetben érzékeny károkat okozott. A kukoricára ún. „szegállapotban” a legveszélyesebb, mivel ilyenkor a fiatal növény a jelentős zöldfelület csökkenésre pusztulással reagálhat. A károkozása más fajok együttes megjelenésével, kártételével jár együtt. Ha a kukoricát csíranövény korában támadja meg, súlyos kárt okoz a növények ritkításával.

Az imágók a fiatal csíranövény leveleit karéjozzák, így tarrágást okozhatnak. Súlyos levélfelület károsítás esetén a kukorica további fejlődése attól függ, hogy a tenyészőcsúcs épségben maradt-e (6. kép), ugyanis, ha a tenyészőcsúcsot megrágják, a növény egyből elpusztul.

6. kép: Kukoricabarkók által súlyosan károsított – karéjozott – pár leveles kukorica

Nagyobb levélrágás következtében a tenyészőcsúcs érintetlensége esetén is bekövetkezhet növénypusztulás, ha a növény éppen gyökérváltáson (2-3 leveles állapot) esik keresztül. 40 imágó/m2 egyedsűrűség esetén minden körülmények között tarrágás következik be.

Előrejelzés, védekezés

A kártevő felszaporodására mezőségi és csernozjom talajokon, kukorica monokultúra esetén kell elsősorban számítani. Előrejelzésük kora tavasszal történhet, mely során a talajmintavétellel határozható meg a telelő rovarok egyedszáma. A kora tavaszi előjövetel megállapítására talajcsapda (30×40 cm-es gödör, melybe kukoricanövényt helyezünk) alkalmazható. A rovarok kártétele általában tábla széléről indul, mivel telelőhelyükről előjőve gyalog közelítik meg a tápnövényük tábláit. Így itt jól felmérhető kezdeti, egyben várható kártételi nyomásuk. A kukoricabarkó leginkább talajon mozog, csupán magas (27 °C-on) hőmérsékleten repül. Ezt a biológiai tényt aknázta ki a korabeli növényvédelem, amikor táblaszélére ásott verembe gőztenziós szert helyezve csökkentették a betelepülő barkók egyedszámát.

A kukoricabarkó elleni védekezési lehetőségek ismertetésénél ki kell hangsúlyozni a helyes agrotechnika alkalmazását, amellyel a kártétel a legegyszerűbben és legolcsóbban mérsékelhető. Nagyon fontos, hogy a kukorica-vetőmag megfelelően előkészített, aprómorzsás, nedves talajba kerüljön. Az optimális nedvességállapot esetén nem csupán a talaj-előkészítés műveletei könnyíthetők meg, hanem a talajban lévő csíra vízfelvétele is optimálisabb. E szempont, illetve a megfelelő tápanyag-utánpótlás betartásával biztosítható az állomány homogén kezdeti fejlődése. Meg kell említeni még a hatékony gyomirtás jelentőségét is, ugyanis a kukoricában fellépő egyszikű gyomok előmozdítják a barkók betelepedését, tápnövényként segítik azok életfeltételeit. E technológiai elemeknek kiemelt fontossága van a fiatalkori kártevőkkel, így a kukoricabarkóval szembeni védelem terén, melyek egyenes következménye, hogy a kukorica képes „kinőni a kártevő foga alól”.

A lárvák elpusztítását célzó védekezés gazdasági szempontok miatt nem jöhet szóba. Az imágók elleni vegyszeres védekezést régebben a vetés előtt, vagy azzal egy időben végzett talajfertőtlenítéssel, valamint a keléstől számított többszöri porozással, később permetezéssel oldották meg. Ezt követően magcsávázással és különböző granulátumok alkalmazásával értek el kitűnő eredményeket nagyüzemben. Újabb vizsgálati eredmények is az inszekticides vetőmagcsávázás hatékonyságát emelik ki – függetlenül a jelenlegi hatóanyag kínálat jelentős visszaszorulásától – a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítőkkel szemben.

Laboratóriumi vizsgálati eredmények rámutattak, hogy a vetőmagra felvitt klotianidin (napjainkban itt már nem engedélyezett hatóanyag, helyette: tiakloprid) a 6. napra a kísérleti állatok döntő százalékát elpusztította (95%), ill. a kísérlet végén regisztrált levélrágást jelentősen minimalizálta (0-1,35%). Vizsgálati eredmények továbbá igazolták e kezelés hatékonyságának kötöttebb talajon tapasztalt visszaesését. Összességében e technológia alkalmazásával a minimális levélpusztulás is elkerülhető, a kezelt növénnyel táplálkozó kártevő gyors pusztulása miatt.

A fajhoz köthető kártételi küszöbérték kukoricában 3-4 imágó/m2. Az idősebb növényre csak tömegesebb egyedszáma (30-50 egyed/m2) jelenthet veszélyt. A területen tapasztalt e kártevő nyomás esetén mindenképpen az állomány inszekticides kezelése javasolt (7. kép), a drasztikus kár elkerülése érdekében.

7. kép: Állománykezelés hatására elpusztult kukoricabarkók

A publikáció elkészítését az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Fotó: a szerző felvételei

A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.

 

Ajánlott, kapcsolódó irodalmak

  • Huzián L. (1957): Idejében védekezzünk a kukoricabarkó ellen. Magyar Mezőgazdaság, 12 (7): 8-9.
  • Keszthelyi S., Kurucsai P., Szabó T. és Pál-Fám F. (2008): Kukorica és hegyesfarú barkókkal végzett táplálékválasztási és vegyszeres védekezési vizsgálatok. Növényvédelem, 44 (8): 391-396.
  • Paulian, F. (1967): About correlation betwen sowing period and severity of Tanymecus dilaticollis Gyll. attack in corn crops. Ann. Inst. Cerc. Prot. Plant., Bucuresti, 5: 213-220.
  • Sáringer Gy. (1952): Tanymecus dilaticollis Gyll. kártevése kukoricán. Növényvédelem, 4 (4): 7-9.
  • Sáringer Gy. (1954): A kukoricabarkó imágók (Tanymecus dilaticollis Gyll.) táplálkozására vonatkozó minőségi és mennyiségi vizsgálatok. Növénytermelés, 3 (3): 245-250.
  • Sáringer Gy., Móritz I. (1966): Újabb adatok a kukoricabarkó (Tanymecus dillaticollis Gyll.) biológiájának ismeretéhez. Növényvédelem, 2 (6): 241-248.
  • Sáringer Gy., Takács A. (1994): Biology and controll of Tanymecus dillaticolis Gyll. (Col., Curculionidae). Acta Phytopathol. Entomol. Hung. 29 (1-2): 173-185.
  • Takács A. (1973): Összefüggések a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis Gyll.) táplálékfogyasztása és az abiotikus tényezők között. Növényvédelem, 7: 308-311.
  • Takács A. (1975): A kukorica fiatalkori kártevői elleni védekezési eljárások értékelése. Agrártudományi Egyetem Kiadványa, Keszthely.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit tegyünk a repcével ősszel?

2020. szeptember 17. 07:57

A repce őszi menedzselése képzi az alapját egy igazán jó termésszintnek. Az őszi teendőink célja, hogy olyan repcét „engedjünk a télbe”, ami 8-12 levelet és kb. 30 cm-es karógyökérzetet fejlesszen minimum 1 cm-es gyökérnyakátmérővel. Ha ezeket a paramétereket el tudjuk érni, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy a növényünk át fog telelni. Ahhoz viszont, hogy ezt a fejlettséget a növény el is tudja érni, ahhoz az őszi teendőket kézben kell tartani.

Őszi teendők a repcetáblán

2020. szeptember 16. 12:31

Az elmúlt pár év tapasztalatai megerősítik, hogy jövedelmező termésszint a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazásával érhető el.

„Nem a célokkal, hanem a módszerekkel van probléma” – interjú Szalkai Gáborral

2020. szeptember 16. 12:03

A növényvédelem helyzetét folyamatos kétségek közt tartja az EU, gyors és sokszor indokolatlan hatóanyag-kivonási döntéseivel. E mellé idén tavasszal berobbant a koronavírus-járvány, ami kaotikus szezonkezdést okozott mind a növényvédőszer-gyártók, mind a kereskedők és termelők oldalán. A Növényvédelmi Szövetség képviseli a Magyarországon bejegyzett növényvédőszer-gyártó cégek, illetve képviseleteik szakmai érdekeit, ezért kértük a kialakult helyzet elemzésére az NSZ ügyvezető igazgatóját, Szalkai Gábort.

Judo – egy régi-új szer levéltetvek ellen

2020. szeptember 14. 12:02

Az ősz iárpa sikeres termesztésének alapja, hogy megakadályozzuk a vírusok fertőzését az állományban. Az őszi árpa legfontosabb vírusai az árpa sárga törpülés vírus (BYDV) és a búza törpülés vírus (WDV). Közös bennük, hogy vektorok segítségével terjednek, a BYDV vírust a levéltetvek, míg a WDV vírust a kabócák terjesztik.

Készülni kell a digitális világ térhódítására a mezőgazdaságban is!

2018. november 16. 08:36

A világ egyik legnagyobb vegyipari konszernje, a Bayer nem csak a társadalmi igények miatt fejleszt bio növényvédő szereket. Betartják a szigorú regulákat, még ha azokkal sokszor nem is értenek egyet. Bár talán ezen most nincs idejük rágódni, hiszen éppen a mezőgazdasági szektor legnagyobb vállalategyesítésén dolgoznak a napi operatív feladatok mellett. Hogy mikor találkozik a termelő Bayer kukoricahibriddel, vagy meddig létezik még a Monsanto cégnév, arról Tora Péterrel, a Bayer Hungária Kft. Crop Science Divízió üzletágvezetőjével beszélgettünk.

Kevesebb hatóanyag, új károsítók – a gyümölcsösök növényvédelmének időszerű kérdései

2019. március 28. 10:16

Hogyan lehet jó eredményeket elérni a gyümölcstermesztésben akkor, amikor a növényvédelem lehetőségei csökkennek, a kertészeti kultúrák növényvédelme egyre nehezebbé válik?

Inváziós kártevők: az amerikai lepkekabóca

2018. november 6. 05:36

Az amerikai lepkekabóca Magyarországon általánosan előforduló rovarfaj. A sorozatunk következő részében e kártevő biológiájával az ellen való védekezési módokkal ismerkedhetnek meg Olvasóink. A kémiai növényvédelemben részesített ültetvényekben más kártevők ellen használt inszekticidek célzott kezelés nélkül megakadályozzák a kártétel kialakulását, viszont a zöldfelületeken az amerikai lepkekabóca évről évre visszatérő gondot jelent.

Gondolatok a növényvédőszer-engedélyezés szerepéről – régen és ma (holnap?)

2019. november 18. 15:25

Általánosan ismert jelenség az élet számos területéről, hogy a túlszabályozás ellehetetleníti a legális gazdasági működést, illetve egyre inkább „szürke” vagy „fekete” színek kezdenek eluralkodni a cél elérésének útját szegélyező díszítésen.