Növénytermesztés

Már elérhető a kukorica ajánlati fajtalistája

Világgazdaság

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) honlapján megjelentek a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen végzett kukorica-fajtakísérlet részletes adatai - írja a Világgazdaság.

A kísérlet az országban 11 helyen folyt, amelyek jól reprezentálják a magyarországi termőhelyeket.

A rendszer működtetésének célja, hogy a kukoricatermesztők objektív eredményeket ismerhessenek meg, és tudjanak választani a saját termőhelyükhöz leginkább illő, megfelelő mennyiség és minőség elérésére képes növényfajták közül.

A kísérletek szakmai felügyeletét a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosítja. A kilenctagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen vannak. A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták. A kísérleti metodika iránt már külföldről is érdeklődnek.

A GOSZ és a VSZT 2007-ben kezdte el a búza mellett a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteit is, tavaly nyáron pedig csatlakozott hozzájuk az NAK, amelynek anyagi és szakmai támogatása lehetővé teszi a rendszer továbbfejlesztését.

A tervek szerint 2019-től a kukorica és a búza mellé felveszik a vizsgált növények közé a repcét is.

A fajták kiválasztásakor az újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe. A fajtatulajdonosok 2010 óta olyan hibrideket is indíthatnak, amelyek hazai elismerésben nem részesültek, de az EU-listán szerepelnek.

Idén hét fajtatulajdonostól 45 kukoricahibrid-fajta szerepelt a kínálatban, a vizsgálatukat négy éréscsoportban végezték el. A hektikus időjárás nagyban befolyásolta az eredményeket, különösen Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vetette vissza a termésmennyiséget, mégis, míg a kukorica 2018-as országos termésátlaga 8,29 tonna per hektár, addig a kísérleti helyszíneken 12,69 tonnás termésátlagot értek el.

A posztregisztrációs fajtakísérlet ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Európában jó hetet zárt a gabonapiac

2020. május 25. 08:17

A párizsi árutőzsdén a malmi búza 0,89 százalékkal, azaz 1,75 euróval drágult öt nap alatt és a 188,25 euró/tonnáig ment fel a kurzus a pénteki 0,9 százalékos mínusz ellenére.

Gabonaárak: aláírás előtt a helyzet változatlan

2020. január 15. 06:36

A chicagói árutőzsdén a szójabab és a kukorica árjegyzése alig változott, a szójabab tonnája 346 dolláros szinten, míg a kukoricáé a tonnánkénti 153 dollárnak megfelelő kurzuson stabilizálódott.

Az exportadatokra vár az agrárpiac

2020. szeptember 10. 05:53

A párizsi árutőzsdén sem volt határozott iránya a kereskedésnek. A kukorica és a takarmánybúza ugyan drágább lett, de a repce kurzusa csökkent.

Megjelentek az első amerikai kukoricabogár imágók

2019. július 2. 08:36

Kukoricában a kukoricamoly fertőzés a területek 100%-át érinti, egyre több a gyapottok-bagolylepke a csapdák fogási anyagában és megjelentek az első kukoricabogár imágók is.