Agrártámogatások

Idén is igényelhető csekély összegű támogatás méhészeti járművekre

NAK

Megjelent a Magyar Államkincstár 5/2019. (II. 1.) számú közleménye a méhészeti járművekre 2019. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról.

A támogatás jogszabályi alapja a méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet. A támogatás igénybevételére az a méhész jogosult, akinek a tárgyévben elvégzett monitoring vizsgálata alapján legalább nyolcvan méhcsalád volt a tulajdonában, és a vizsgálat adatait a kérelmező kötelezettsége szerint bejelentette a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).

A támogatás mértéke a kérelmező üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó járműre, illetve vándor méhesházra a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző naptári évben, azaz a 2018. évben igazoltan megfizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási, illetve gépjárműadó költsége, továbbá OBU fedélzeti rendszer vásárlása esetén méhészeti eszközhordozó járművenként, 5 évente az OBU fedélzeti rendszer nettó ára, de legfeljebb 40 ezer forint. A támogatás összege a kérelmező és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás(ok) részére rendelkezésre álló szabad csekély összegű támogatási keret figyelembevételével kerül meghatározásra.

A kérelmeket postai úton 2019. február 15. és 2019. április 15. között kell benyújtani az N0816 számú „Támogatási kérelem” nyomtatványon a Kincstár Piaci és Nemzeti Támogatások Főosztályához. A kapcsolódó közlemény ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Fontos határidő közeleg a méhbetegségek elleni gyógyszeres védekezés támogatásánál

2018. március 7. 10:06

A kifizetési kérelmet a II. végrehajtási időszakra vonatkozóan 2017. október 16-tól 2018. április 6-ig lehet benyújtani.

A magyar mézet itthon kellene palackozni

2018. július 11. 09:01

Európában mézhiány van, miközben a magyar termelés évente 15-20 ezer tonnával meghaladja a belföldi fogyasztást.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

Nagyobb védelmet szeretne a méheknek az Európai Parlament szakbizottsága

2019. december 4. 09:47

A parlamenti bizottság szerint a kezdeményezés által tervezett intézkedések nem védik megfelelően a méheket a váltógazdaság káros hatásaitól, az éghajlatváltozástól és az úgynevezett invazív fajoktól.