Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Tél végi állománymustra és tavaszi stratégia

RAPOOL Hungária Kft.

A több éve tapasztalható enyhe telek után 2018 decemberében és idén januárban újra érezhettük a téli hideg hatásait.

Az ország számos pontján az éjszakai hőmérsékletek –10, akár –15 °C alá süllyedtek. A jól fejlett repceállományok esetében ezek a hőmérsékletek nem okozhatnak problémát, az őszi káposztarepce télállóságának határát szakmai berkekben –15, –20 °C körül szokás meghatározni. Gondok ott lehetnek, ahol a vontatott őszi kelés és a szárazság következtében a repceállományok nem voltak képesek kellően megerősödni a tél előtt. A hótakaró ugyan segíthette a tenyészőcsúcsok áttelelését, de sajnos sok helyen nem maradt meg kellően hosszan. Mindez fokozott figyelmet érdemel, hiszen emiatt joggal merül fel a kérdés a repcetermesztőkben, hogy hogyan tudták átvészelni a kritikus időszakot a repceállományok, illetve milyen következményekre és ebből adódóan milyen állománykezelési stratégiákra érdemes felkészülni az elkövetkezendő hetekben.

A teljes elemzéshez és a javasolt teendők letöltéséhez kattintson ide!

Blum Zoltán
ügyvezető
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

 

 

 

 

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Éghajlatváltozás: veszélyben a világ vetőmagszéfje!

2019. március 17. 12:38

A sziklába épített vetőmagszéfben az állandó mínusz 18 fokos hőmérséklet gondoskodik arról, hogy a magvak termékenyek maradjanak. A magtár akár 4,5 millió növényfajta magját is tárolhatja.

Klíma-ellenállóság és kiváló tápanyagtartalom a nemesítési programok középpontjában

2019. január 30. 04:47

Klíma-ellenálló és kiemelkedő tápanyag-tartalmú növényfajták termesztésével csökkenthető az alultápláltság, az éhezés.

Az őszi káposztarepce gyökérgolyvás betegsége

2018. május 20. 05:37

2017 őszén a csapadékos időjárás miatt az ország nyugati felében, leginkább Vas és Zala megyék savanyú, mély fekvésű talajain megjelent a repce gyökérgolyvás betegsége.

Tennivalók a ház körül az év első két hónapjában

2019. január 16. 05:36

Nincs is szebb és megnyugtatóbb annál, mint amikor az évszakok a rájuk jellemző pompájukban tündökölnek. Télen – bár sokan több kivetnivalót találnak ebben az évszakban, mint szépséget – nincs gyönyörűbb látvány a fehér dunna alatt alvó tájnál és kertnél. Mégsem dőlhetünk hátra teljesen, hiszen akad munka télen is bőven.