Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

Agrofórum Online

B. Attila kérdése: Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körtefák legjelentősebb kártevői a körte-levélbolhák. Körtén három levélbolhafaj fordulhat elő (nagy körte-levélbolha – Cacopsylla pyrisuga; közönséges körte-levélbolha – Cacopsylla pyricola; füstösszárnyú körte-levélbolha – Cacopsylla pyri), melyek közül a füstösszárnyú körte-levélbolha okozza a legnagyobb kártételt.

Károsítása révén a fiatal levelek besodródnak, deformálódnak, kisebbek maradnak, később elhalnak, ezáltal lassul a hajtásnövekedés, rövidülnek az ízközök. A gyümölcsök mérete a növekedésben visszamarad, torzul. A fákon megjelenik a rovarok által ürített mézharmat, melyen idővel korompenész telepedhet meg csökkentve ezzel az asszimilációs felületet. Kifejlett telelő egyedeik már nagyon korán, tavasszal virágzás előtt, 5 fok feletti hőmérséklet esetén előjöhetnek. Tavasz elején akár 300-400 db tojást is rakhatnak, melyek a hőmérséklet függvényében kelnek ki. Évente kb. 5-6 nemzedékük fejlődik ki.

A körte-levélbolha elleni védelem fontos eleme a vízhajtások képződésének megakadályozása, azok haladéktalan eltávolítása. Ezzel nagymértékben lecsökkenthetjük a tojásrakásra és lárvák fejlődésére alkalmas felületet. Fontos továbbá a hajtásnövekedés ütemének csökkentése, melyet a harmonikus tápanyagellátással, öntözéssel érhetünk el. A védekezés alapja tehát egyrészt a tápanyag-utánpótlás, metszés és öntözés olyan összhangja, melynek eredményeként a hajtásnövekedés a nyár közepére leáll.

A vegyszeres védelem fontos szempontja a természetes ellenségek (pókok, ragadozó katicabogarak, virágpoloskák) megóvása. A védekezési hatékonyságot a rügypattanás előtt végzett olajos lemosó permetezéssel növelhetjük. A körte-levélbolha ellen a védekezést akkor kezdjük el, amikor a tojások 40-50%-a már a kelés előtti állapotban van (sárga színű). Hatékonyak lehetünk akkor is, ha a kezelés időpontjában még a fiatal lárvák vannak túlsúlyban. A lárvák megjelenését kézi nagyítóval ellenőrizhetjük. Ekkor kitinszintézisgátló szerek használata ajánlott a védekezésre pl.: diflubenzuron. A védekezés hatékonyságának érdekében 8-10 nap múlva érdemes megismételni a kezelést.

A legfontosabb, hogy tavasszal, illetve az intenzív a hajtásnövekedés idején a kritikus kezelési időszakban különösen ügyeljünk a kártevő megjelenésére. Az engedélyezett készítmények közül az abamectin, spirodiklofen, acetamiprid és tiakloprid hatóanyagú készítmények is eredményesen használhatóak.

Utóérő gyümölcsök

2018. augusztus 15. 06:34

Most, van a fő szezonja az utóérő gyümölcsök fogyasztásának. A tipikusan utóérő gyümölcsök a mérsékelt égövben az almatermésűek köréből kerülnek ki: az alma, a körte, a birsr és a naspolya.

Lehetséges, hogy lisztharmatosak az őszibarackfám levelei?

2020. június 26. 11:04

Fehér bevonat jelent meg az őszibarackfám levelein és egy-egy termésen is. Lehetséges, hogy lisztharmatosak?

Áremelkedés várható a gyenge gyümölcstermés miatt

2020. május 22. 12:21

A legnagyobb terméskiesés kajszibarackból, őszibarackból és cseresznyéből várható, e gyümölcsök mennyisége negyedére-harmadára eshet egy jó évhez viszonyítva.

Viszlát málna, hello kivi?

2018. július 16. 11:47

A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint a klimatikus változások hatására több bogyósgyümölcs termesztése is ellehetetlenül hazánkban. Talán ez volt az első eset, amikor a hazai fogyasztók szembesültek azzal, hogy a sokat emlegetett időjárási változások következménye már nem csak a távoli jövőben határozza meg a mindennapjainkat, hanem itt és most.