Termőföldtől az asztalig

Töltött paprika – pontyból

MA-HAL

Nagyböjtben a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kampányt indít a halfogyasztás népszerűsítésére.

A MA-HAL a Nagyböjtben minden pénteken megoszt egy különleges, de könnyen elkészíthető halas receptet, ami kizárólag hazai halat használ alapanyagként.

Töltött paprika – pontyból

Hozzávalók:

•80 dkg pontyfilé
•4 dl csirke alaplé
•4 db kápia paprika
•20 dkg paradicsom konzerv
•6-7 levél friss bazsalikom levél
•1 db vöröshagyma
•2 gerezd fokhagyma
•20 dkg rizs
•1 dl étolaj
•1 kávéskanál pirospaprika
•Só, bors, cukor

A pontyfilét daráljuk le, sózzuk, hűtőszekrényben 2-3 órát hagyjuk állni. A paprikákat pirítsuk meg nyílt láng felett, tegyük egy tálba, fóliázzuk le. Amikor a héjuk felpuhult a gőzben, kaparjuk le egy késsel a paprikahúsról, majd öblítsük le vízzel és vágjuk hosszában félbe. Az alaplé felében megpároljuk a rizst. A töltelékhez vágjuk apró kockára a vöröshagymát, pirítsuk aranysárgára, erre tegyük a darált pontyhúst, amit szintén lepirítunk. Fűszerezzük, ízesítsük pirospaprikával, őrölt borssal, majd adjuk hozzá a rizst, keverjük össze.

Töltsük bele az előkészített paprikákba, tegyük kiolajozott tepsibe. Húsz perc alatt, 160-fokos sütőben süssük készre, majd készítsük el hozzá a paradicsommártást. Ehhez szeleteljük fel a fokhagymát, pirítsuk meg kevés olajon, tegyük rá a paradicsomot és kevés alaplevet, főzzük össze, majd bazsalikommal, sóval, borssal, kevés cukorral ízesítsük. A paprikákat helyezzük egy tálra és tálaljuk a paradicsomszósszal tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Narancsos-csokoládés karácsonyi kenyér

2019. december 23. 04:37

Karácsonykor a finomabbnál finomabb ünnepi fogások körül forog minden, de nem árt, ha már reggel is valami igazán finom étellel indítjuk a napot.

Ropogós pecsenye lazacos krumplival

2019. december 22. 04:39

Sok ismerősömtől hallottam, hogy az ünnepi asztal elengedhetetlen étele a lazac. Hogy ezt ki milyen formában vagy fogásként képzeli el, annak csak a képzelet szabhat határt.

Sütőtökös rizottó fűszeres csirkekockákkal

2019. december 21. 20:32

A sütőtök igazi őszi, téli étel, mely rengeteg módon elkészíthető. Fogyaszthatjuk püréként, sütőben sütve mézzel a tetején, turmixba keverve...

Céklás-kakaós csiga

2019. december 20. 20:36

Szeretek kísérletezgetni rendhagyó íz-párosításokkal, melyeknél fontos, hogy a két, látszólag egymástól teljesen idegen íz harmonizáljon egymással, ne nyomja el egyik a másikat.

Mindent a kávéról - világnapja van!

2020. szeptember 29. 08:36

Mi mindent nem tudunk arról a növényről, amelynek feldolgozásából megszületik a minden napunkat segítő élvezeti ital, a kávé. Hol és milyen fajtáit termesztik? Milyen eljárásokkal készül? Milyen alternatívája lehet, és pontosan mi az a gyöngykávé?

A szabadság kiadásának és a következő évre történő átvitelének szabályairól

2018. november 12. 15:37

A munkaügyi hatóság komolyan veszi a munkaidőre, a pihenőidőre, a szabadságra és annak kiadására vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését, és habár a bírság mértékét több összetevő befolyásolja, ez 30 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet.

Mit kell tudni a betegszabadságról?

2019. március 14. 12:16

A munkavállalót munkáltatójánál az adott naptári évben betegsége miatti keresőképtelensége idejére - ide nem értve a társadalombiztosítási szabályok szerint üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenséget, valamint a veszélyeztetett terhesként történő gondozásba vételt követő, terhesség miatti kereső képtelenséget - tizenöt nap betegszabadság illeti meg, melyre az ellátást a munkáltató fizeti. 

Mennyi vetőmagot vásároljunk családunk zöldségellátására?

2019. január 3. 14:18

Megtervezhetjük, mennyi vetőmagot vásároljunk egyes zöldségfajtákból, hogy fedezzük családunk igényeit abban az időszakban, amikor termeszteni tudunk a kertünkben. Ehhez el kell döntenünk, milyen zöldségfajtákat szeretnénk termeszteni idén, mekkora terület áll ehhez rendelkezésre, majd ennek tudatában becsülhetjük meg a szükséges vetőmag-mennyiséget.