Gyümölcs

A kajszi metszése szakszerűen – Így lesz sok gyümölcs a fán a nyári időszakban

Agrofórum Online

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az kajszi fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével. A kajszi kompakt váza formájának fenntartó metszése szakszerűen.

  • A kajszi kompakt váza egy alacsony törzsű, nyitott koronaforma, ami négy vagy öt vázágból és az azokon kialakított gallérágakból áll.
  • A kajszinál nemcsak az egyéves vesszők, hanem a két-három éves gallyak is értékes termőrészek, tehát ezeket hagyjuk meg a fenntartó metszéskor.
  • A metszés alapvetően ritkításból álljon, a visszametszéseket lehetőség szerint kerüljük. El kell dönteni, hogy egy-egy elem szükséges-e vagy sem. Ami marad, azt teljes hosszban meghagyjuk, ami nem, azt pedig tőből eltávolítjuk.
  • A kajszi virágrügyekből képzi a termését.
  • A pirosbimbós állapot már alkalmas a kajszi metszésére. Télen a gutaütés veszélye miatt nem célszerű a fát metszeni, de rügyduzzadástól lehet, sőt az sem baj, ha virágzáskor történik az ápolási munka. A metszés tenyészidőszakban bármikor, egészen szeptemberig történhet.
  • A fenntartó metszés tőből történő ritkításból áll, alapvetően nem végzünk visszametszéseket, csak ha nagyon indokolt.
  • A metszéssel föntről lefelé és kívülről befelé haladhatunk. A műveletet a vázágak végén kezdhetjük meg.
  • A vázágak végén kiválasztjuk a vezérvesszőket, amelyek konkurenseit el kell távolítani, majd azon lefelé haladva ritkítást végezni.
  • Azokat az erős elágazásokat, amelyekre nincsen szükség, tőből kell eltávolítani. A nyitott korona belseje felé például nem szabad erős elágazásokat nevelni, maximum egyéves termőrészek vagy kétéves gallyak maradhatnak meg abba az irányba.
  • A vázág végén érdemes termővesszőket és termőgallyakat meghagyni.
  • A gallérágak kiválasztásánál arra kell törekedni, hogy ne zavarják egymást. Ha ránőnek egymásra, akkor érdemes visszavenni a végükből.
  • Ha a vázág többfelé elágazódik, akkor mindegyik elágazás végét ki kell hegyezni, ki kell választani egy vezérvesszőt, és annak konkurenciáit eltávolítani, majd lefelé haladva ritkítani.
  • Ahol keresztben állnak a vesszők, és zavarják egymást, ott el kell távolítani az egyik elemet.
  • Elsősorban a fa felső részén kell erőteljes ritkítást elvégezni, alul óvatosabban metszünk, mert ott érezteti hatását a talajmenti fagy, valamint alul nehezebben újul meg bármi, amit levágunk.

 

Kíváncsi vagy, hogyan kell megmetszeni az őszibarackot? Erről az alábbi videónk szól:

Kíváncsi vagy, hogyan kell megmetszeni az almafát? Erről az alábbi két videónk szól:


Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szakmai konzultáció a fák alatt

2020. június 30. 08:16

Immár hagyomány, hogy a hazai kajszitermesztők közössége a szüreti szezon kezdetén szakmai konferencián tárgyalja meg az aktuális problémákat, a résztvevők kicserélik szakmai tapasztalataikat, és a konferenciát kertlátogatás követi. Az idei rendezvény rendhagyó volt, a teljes program a fák alatt zajlott 2020. június 19-én.

A kajszi karcsú orsó kialakítása

2020. május 31. 08:17

Miután bevált és elterjedt az almásokban a karcsú orsó, más gyümölcsfajokra is igyekeztek adaptálni ezt a faalakot. A kajszifajták eléggé különböző növekedési jellegűek, már, ami a természetes elágazási szöget illeti, mert a „bokor” természet mindegyikre jellemző. Mindegyik fajtából megpróbálkozhatunk karcsú orsót kialakítani, de csak támrendszer mellett és gondos alakító metszéssel.

Túl a termesztéstechnológián: kötelező és önkéntes elemek a gyümölcstermesztésben

2020. május 30. 06:26

A gyümölcstermesztésben az adott gyümölcsfaj termesztéstechnológiájának elsajátítása mellett a ránk vonatkozó jogszabályok elsajátítása is szükséges az eredményes gazdálkodáshoz.

Ellenáll a fagynak, és szinte korlátlanul értékesíthető

2020. május 28. 10:12

A som egy ősi növényünk, a magyar tájkultúra része, amit számos hazai településnév is bizonyít - többek között a festői szépségű Somogy megyében. Az utóbbi években ráadásul egyre népszerűbb a gyümölcse és az abból készített termékek is hódítanak a piacon.

Gyümölcs Videó

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Történelmi körtefajták újratöltve

2019. február 27. 05:39

A történelmi körtefajtáink közül most további hármat mutatunk be olvasóinknak, melyek az Arabitka, a Bohusné körte és a Tüskés körte.

Nufarmer Magazin Kertészeti Különszám (+pdf)

2019. július 26. 08:33

A kertészetekben megjelenő kórokozók és kártevők elleni sikeres fellépéshez speciális ismeretekre, valamint egyszerre hatékony és a fogyasztókra veszélytelen hatóanyagokra van szükség.

Csökkent a meggy és a szilva ára

2018. szeptember 17. 10:57

2018 január–júliusában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2 százalékkal mérséklődött.