Bulvár

Ismét rákkeltőnek találták a glifozátot

Agrofórum Online

A Bayer által felvásárolt Monsanto cég Roundup márkanéven forgalmazott gyomirtó szere, a glifozát „lényeges tényező" volt a 70 éves kaliforniai Edwin Hardeman gégerákjának kialakulásában, a kártérítési perben eljáró bíróság nem jogerős döntése értelmében – írja az index.hu.

Az AFP tudósítása kiemeli, hogy egy éven belül ez már a második per, amelyben a Monsanto gyomirtóját karcinogén hatással vádolták, és az agrotechnikai vállalat elveszítette a pert. Hardeman rendszeresen használta a glifozátot 1980 és 2012 között, és ezt összefüggésbe hozta a daganatos megbetegedésével. Az ügyvédjei elégedettek a döntéssel. A per következő fázisában most arról kell döntenie a bíróságnak, hogy vajon a Monsanto felelőssé tehető-e a történtekért – számol be az esetről az index.hu cikke.

A döntést az amerikai jogrendnek megfelelően laikus esküdtek hozták.

A Monsanto, amely immár 40 éve árulja a Roundupot, eközben ragaszkodik azon álláspontjához, hogy kutatások tömege bizonyította, hogy a glifozát nem rákkeltő. A döntés az első amerikai szövetségi bíróságon született ítélet, amely bizonyítottnak látta a glifozát és a rák összefüggését. Tavaly született már egy hasonló ítélet, akkor egy kaliforniai bíróság döntött úgy, hogy a Monsantonak 78,5 millió dollárt kell fizetnie egy másik, végstádiumú rákban szenvedő férfinek, aki a mérgesszömörcét irtotta rendszeresen a kertjében Rounduppal. A Monsanto fellebbezett a döntés ellen.

Noha e két döntés után úgy tűnhet, hogy bizonyított a glifozát karcinogén mivolta, fontos tisztában lennünk azzal, hogy erről szó sincs. E fejlemények nem tudományos kutatások cáfolhatatlan eredményeinek hatására születtek. Mindössze a két károsult ügyvédei meggyőztek 12 átlagembert az állításaik megalapozottságáról. Egy eset alapján azonban elvileg is képtelenség bizonyítani egy faktor hatását, ehhez ellenőrzött kísérletekre van szükség.

És ilyen kísérleteket már számtalanszor végeztek, ezek pedig az esetek túlnyomó többségében nem mutattak ki semmilyen rákkeltő hatást. A világ megannyi tekintélyes közegészségügyi hatósága, kormányhivatala és nemzetközi tudományos szervezete, beleértve az Egészségügyi Világszervezetet, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetét (FAO), az Európai Bizottságot és az amerikai Környezetvédelmi Hivatalt, azon a konszenzusos állásponton van, hogy

Nincs bizonyíték arra, hogy a glifozát rákkeltő lenne.

Egyedül a Nemzetközi Rákkutató Intézet (IARC) veti fel, hogy a gyomirtó szer növelheti egyes daganattípusok előfordulását, de az IARC kutatását szinte mindenki kritizálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Zöld idiotizmus, avagy a glifozát-mizéria

2019. május 27. 11:39

A zöldek egyre gyakrabban támadják a mezőgazdaság vegyszerhasználatát, ezért most egy konkrét példán mutatom be ennek egyik túlkapását, de előtte néhány általánosabb gondolat.

Megkérdőjelezte a Bayer által javasolt egyezséget egy bíró

2020. július 9. 09:17

A hírre eséssel reagált a Bayer árfolyama, amely 5 százalékkal zuhant, majd újabb 0,4 százalékos lejtmenet következett és 63,19 euróig csökkent a részvényenkénti kurzus.

A gyomrezisztencia helyzete a világban

2018. szeptember 27. 11:10

A szerzők a párizsi gyomrezisztencia konferencián jártak, az ott látottakról, hallottakról számolnak be. Az előadások a rezisztens gyomfajokról, az általuk okozott károkról, a megelőzés lehetőségeiről szóltak és bemutatták a legújabb diagnosztikai módszereket.