Állattenyésztés

Madárinfluenza: Magyarországon nincs, de Európában előfordul

MTI

Magyarországon nincs, de Európában szórványosan előfordul a madárinfluenza - mondta Vajda Lajos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának vezetője.

Az igazgató szerint Magyarország a 2016-2017-es nagy járvány után 2017. augusztus 24-én nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását.

Az akkori tapasztalatokból okulva, elmondható, hogy a vadmadarak hurcolták be a betegséget, ugyanakkor nem minden baromfitartó telep volt megfelelően felkészülve a járvány kivédésére: nagy volt az állatsűrűség és egyéb hiányosságok is voltak. Felhívta a figyelmet, hogy még mindig érvényben van az akkor meghozott főállatorvosi határozat, ami például arra szolgál, hogy sikerüljön megakadályozni a vadmadaraktól származó fertőzést.

A Nébih korábbi közleménye szerint az intézkedésben rögzítették, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen.

A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék, a baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését pedig minden lehetséges módon meg kell akadályozni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Majdnem 1 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih egy baranyai cégnél

2018. január 30. 12:30

Az ellenőrzés során 66 tétel, kb. 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg a hatóság, és elrendelte forgalomból kivonásukat és megsemmisítésüket.

Csongrád megyében is megjelent a madárinfluenza

2020. április 1. 12:33

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

Még nincs fertőzött házi sertés hazánkban

2018. április 26. 13:51

Fontos hangsúlyozni, hogy az ASP az emberre nem veszélyes, az üzletekben kapható feldolgozott sertéshúsok és -készítmények a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók.

Június 30-ig kell a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni

2018. június 18. 11:35

A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.