Bulvár

A hiphop zenétől finomabb lesz az ementáli?

Szuperfarm

Furcsa kutatást végzett a Berni Művészeti Egyetem és a Käsehaus K3 sajtkészítő cég: azt vizsgálták, van-e bármilyen hatása a sajtokra, ha zenét játszanak nekik az érlelésük közben.

Számít-e bármit a berni kantonból származó ementáli ízére nézve, ha érlelés közben zenét játszanak neki – erre kereste a választ egy furcsa kutatási projekt keretben a Berni Művészeti Egyetem és a Käsehaus K3 sajtkészítő cég. Hogy ezt megtudják, a sajtok érlelésére használt barlangban kilenc dobozban kezdték el érlelni az ementálit: nyolcnak játszottak zenét, a kilencediknek, mint kontrollcsoportnak pedig nem.

A sajtokkal hat és fél hónapon keresztül hallgattatták végtelenítve ugyanazt a számot (mindegyik sajt más-más zenét kapott), és úgy tűnik, tényleg befolyásolták a hanghullámok a sajtok belsejében végbemenő kémiai folyamatokat – írja a Qubit.

Összességében a zsűri úgy ítélte meg, hogy a zenével érlelt sajtok íze lágyabb volt, mint annak a sajtnak az íze, ami nem hallgatott zenét. Ezen kívül azonban más különösebb változást nem tapasztaltak. Egyetlen esetet kivéve: az a sajt ugyanis, aminek a Tribe Called Quest hiphopzenekar We Got the Jazz című számát játszották, már merőben eltért a többi sajttársától.

A hiphopos sajtot egyöntetűen édeskésebbnek találta a zsűri, és a laborvizsgálat is megállapította, hogy különbözik a társaitól.

Beat Wampfler, a K3 tulajdonosa nem zárta ki, hogy további kísérleteket is végeznek majd zenét hallgató tejtermékekkel kapcsolatosan.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Sajtbírálói képzés indul

2019. február 15. 13:34

A sajtbíráló képzés elsősorban a sajt világában jártas, sajtversenyeken bírálni vágyóknak ajánlott, akik a képzés keretében elméleti és gyakorlati ismeretekre tehetnek szert.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

Életmód Képgaléria

A koronavírus a legendás Stilton sajtot is bajba sodorta

2020. június 23. 14:02

A gazdálkodóknak több ezer liter tejet kellett kiönteniük, és az élelmiszer-ipari vállalkozások azért küzdenek, hogy a nem eladható marhahúst és a burgonyahegyeket felhasználják valahogy.

Közel 11 milliárd forint támogatás jut a tejfeldolgozásra

2018. december 1. 17:07

Az Agrárminisztérium az ágazat versenyképességének növelése érdekében egy újabb, 50 milliárd forintos pályázatot írt ki az élelmiszeripar számára.