Növénytermesztés

Lehetővé válik az aszály elleni rendkívüli öntözési célú vízhasználat

NAK

A tavaszi szárazság miatti mezőgazdasági károk megelőzése, illetve mérséklése érdekében a kormány bevezeti a rendkívüli öntözési célú vízhasználatot a termelők számára.

Az új jogintézmény bejelentés alapján, meghatározott feltételekkel, egyhónapos időtartamig vízjogi engedély nélkül teszi lehetővé a mezőgazdasági öntözést a kihirdetett tartósan vízhiányos időszakban.

A mezőgazdasági területeken már az év elején jelentkező csapadékhiány egyes növényi kultúrák fejlődését visszavetette, és az agrárágazatnak – a várható terméskiesés miatt – károkat okoz. A belügyminiszter 2019. április 1-től kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, és ezalatt – a vízjogi engedélyezési eljárás alapján – egynyári öntözésre szóló vízjogi üzemeltetési engedély kérhető.

Azonban a szakmai szervezetek jelzése szerint további rendkívüli vízhasználati lehetőséget szükséges teremteni a haladéktalanul öntözni kívánó termelők számára a kiemelten aszályos térségekben, hogy ne alakuljon ki katasztrófahelyzet.

Mindezek miatt a 98/2019. (IV. 30.) Kormányrendelet alapján a kormány bevezeti – az aszály elleni védekezés érdekében – a rendkívüli öntözési célú vízhasználatot, amely ugyanazon területre legfeljebb egy hónapig lesz megengedett a tartósan vízhiányos időszakban. (Egy hónap elteltével egynyári öntözési engedélyt vagy vízjogi öntözési engedélyt kell kérelmezni a további öntözési igény esetén.)

A területileg illetékes vízügyi hatóság felé beadott igénybejelentésnek az alábbi információkat kell tartalmaznia:

  • a vízhasználó nevét, címét;
  • a vízkivétel helyét (helyrajzi szám, EOV koordináta vagy szelvényszám megadásával);
  • a vízkivétel módjának meghatározását, továbbá a vízmérés módját;
  • a vízkivétel időtartamát, kezdő és befejező időpontját;
  • a kivenni tervezett víz mennyiségét (köbméter/nap és köbméter/hónap megadásával);
  • a vízkivételi szivattyú kapacitását és az üzemnapló vezetésének helyét;
  • az öntözött terület nagyságát (hektárban megadva).

A bejelentéshez a vízkivétellel érintett felszíni víz kezelőjének hozzájárulását is csatolni kell.

További fontos kitétel – ahogyan az egynyári öntözésnél – csak közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással, legfeljebb 1200 köbméter/hektár mennyiségű öntözővíz kijuttatása lehetséges, legfeljebb 100 hektár területre. Az aszály elleni öntözés ideje alatt sem vízkészlet-járulékot, sem vízszolgáltatási díjat nem kell fizetni. A rendkívüli öntözési célú vízhasználat bejelentéséhez szakhatósági állásfoglalást nem kell csatolni.

A vízügyi hatóság a bejelentés tartalmáról a növény- és talajvédelmi, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságot a bejelentés kézhezvételét követő nyolc napon belül tájékoztatja. A kezelői hozzájárulás hiányában folytatott vagy a hozzájárulásban foglaltaktól, valamint a bejelentéstől eltérő vízkivétel esetén a vízügyi hatóság soron kívül ellenőrzést tarthat és a vízkivételt megtilthatja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Közérdekké nyilvánítanák az öntözést

2019. október 31. 08:33

Az öntözésfejlesztés egyrészt gazdasági, másrészt nemzetstratégiai kérdés is az élelmiszer-önrendelkezésünk miatt.

Módosult a vízgazdálkodási pályázat

2019. augusztus 1. 13:02

A felhívás 4.3. pontja módosult: a következő értékelési szakasz határnapja 2019. augusztus 1. napjáról szeptember 2. napjára változott.

Mitől lett foltos a borostyán levele?

2019. november 22. 04:37

Á. Edit kérdése: A temetőben a sírokra futtatott borostyán levelein foltosodás jelentkezett. Mi károsíthatja a borostyánt?

Kényes, de meghálálja a törődést a burgonya

2019. április 27. 05:36

A sikeres növénytermesztés minden esetben a jól megfontolt fajtaválasztással indul. Nincs ez másképp a burgonyánál sem.