Zöldség

Pótvilágítás és állítható magasságú fejfűtés működik Magyarország egyik legmodernebb palántanevelő üvegházában

Agrofórum Online

Magyarország egyik legfejlettebb, legmodernebb palántanevelő üvegházát adták át a Szentes mellett fekvő Szegváron április közepén. Az Árpád-Agrár Zrt. több mint 1,2 milliárdos beruházása során egy 15 000 négyzetméteres üvegház, egy 7000 négyzetméteres fóliablokk, illetve egy 700 négyzetméteres előkészítő csarnok épült meg. Ezeket mind termálvízzel fűtik, a palántanevelő épület pedig hat különböző hőmérsékletű egységre bontható, így akár több különböző hőigényű növény egy időben történő nevelése is megoldható.

„Ami jelentős újdonság ebben az üvegházunkban az előzőekhez képest, hogy egy sokkal magasabb fényintenzitású, asszimilációs pótvilágítási rendszert is működtetünk, aminek segítségével a téli fényszegény időszakban is pontosan időzíthetjük a palánták nevelését. Emellett egy állítható magasságú fejfűtés rendszer is működik, amit a növények közvetlen közelébe, a csúcsi részhez engedhetünk le, amivel a növények párologtatását fokozzuk. Ennek és a megfelelő fényintenzitásnak köszönhetően kompakt, fejlett, zömök palántát tudunk nyújtani a termelőknek” – mondta el az Agrofórum kérdésére Oltyán István, az Árpád-Agrár Zrt. palántanevelési ágazatvezetője.

A szakember hozzátette, hogy a megnyitó idején talaj nélküli paprikákat, illetve tőzeges paprikavetéseket neveltek az új épületben, de később más zöldségnövények is érkeznek az üvegházba.

A teljes betonborítás a magas higiéniaszint minél könnyebb fenntartását szolgálja, például a talaj nélkül termesztett növényfajok váltásakor. A hőmérsékletet természetesen számítógép szabályozza, és szintén automatizált a tápanyag-utánpótlást is biztosító öntözés, így az differenciálható az adott fajhoz vagy az adott fejlettségi szinthez igazodva.

„A palántáink többségét a helyi piacokon értékesítjük a magyarországi termelőknek, de jelentős mennyiségben exportálunk is. Idén a terveink szerint a palántamennyiségünk meghaladja a 30 millió darabot, aminek 30 százalékát a környező országok termelői nevelik majd ki. Mindemellett az Árpád cégcsoport saját felhasználása is komoly mennyiség, ráadásul a saját üvegházak mennyisége is jelentősen növekedett az elmúlt időszakban” – tudtuk meg Oltyán Istvántól.

Újdonság a növényvédelemben, hogy az öntözőkocsikon növényvédő szórókereteket is kialakítottak, amelyek 100 százalékos fedettséget nyújtanak egy gombaölő vagy egy ritkábban alkalmazott, rovarölő szeres kezelés során. „Elmondható, hogy a növények kezdeti időszakában a rovarok ellen teljesen bevált a kék és sárga ragacslapokból álló csapda” – tette hozzá a palántanevelési ágazatvezető.

Az új üvegház oldalfalait dupla cellás polikarbonát borítja, a tervezés során pedig a legkorszerűbb árnyékolás- és szellőzéstechnikai megoldásokat helyezték előtérbe. A munkát további fejlesztések is könnyebbé, hatékonyabbá teszik, ilyen például a kockaszéthelyező gép alkalmazása. Mindezt látva nem meglepő, hogy az áprilisi ünnepélyes átadóra többek között Dr. Nagy István agrárminiszter is ellátogatott, aki hangsúlyozta, hogy csak azoknak az agrárcégeknek van jövője, amelyek fejlesztenek, előre menekülnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.

A póré: kellemes ízű, sokoldalúan felhasználható, egészséges zöldségkülönlegesség

2020. május 21. 07:39

A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

Lótücsök tizedeli a palántákat

2019. április 30. 11:55

A növények fenológiai fejlődésükben előbbre járnak az ilyenkor megszokotthoz képest.

Mitől sárgulnak a paradicsompalánta sziklevelei?

2020. március 30. 08:53

A lakáson belül dobozban nevelt paradicsom palántáim sziklevelei sárgulnak, és ez a sárgulás a további levelek végén is megjelent. Mi lehet az oka, és mit kellene tennem?

Szegedi siker: világszerte hasznosíthatják a szabadalommal védett baktériumtörzset

2018. február 7. 12:35

A zöldségtermesztésben különösen nagy károkat okozó baktériumok és gombák ellen találtak új baktériumtörzset a Szegedi Tudományegyetem kutatói.

Batátát a kertekbe! II. rész

2019. január 17. 05:38

A batátát nagy sor- és tőtávolságra ültetik, a kezdeti felgyomosodása igen jelentős lehet. Bár később, a hatalmas lombtömegének köszönhetően jó gyomelnyomó, a gyomprobléma megoldására érdemes agroszövetet használni. Homokos talajon termelt batátáról tövenként 1,5-2,5 kg termést takarítanak be, ahol az átlag gumóméret 200-600 g.