Terményárak

A nagy termelők közül csak Lengyelországban lesz több repce

Syngenta Blog

Az enyhe tél révén megfelelően fejlődött a repce Európában, ugyanakkor ez a rovarkártevők nagyobb számával is fenyeget.

Az elmúlt évben a súlyos szárazság miatt az Európai Unióban a repce vetésterülete jelentősen csökkent. Emiatt az elemzők úgy vélik, hogy idén legfeljebb a tavalyi 20 millió tonnás termésre számíthatunk, ami egyébként hat éve a legalacsonyabb szint volt – emlékeztetett a Reuters hírügynökség.

Franciaországban nagyon várják az esőt, mivel egyes régiókban a talaj nedvessége igen alacsony, és a téli csapadékmennyiség nem csökkentette a tavalyi szárazság hatásait. Az ország mezőgazdasági minisztériuma szerint a repce 1,3 millió hektáros vetésterülete közel 17 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, miután időben figyelmeztették a gazdálkodókat, hogy más növényekkel helyettesítsék a repcét.

Németországban ugyan jól fejlődik a repce, de a vetésterület 25 százalékos jelentős csökkenésének hatása felülmúlja a hozamnövekedést. Ezt látszik megerősíteni a német mezőgazdasági szövetkezetek előrejelzése, amely szerint az idén mintegy 13 százalékkal 3,19 millió tonnára csökken a termés.

Nagy-Britanniában a tavalyi 2,1 millió tonnánál biztosan kevesebb lesz a termés, miután 3 százalékkal kisebb területen vetettek repcét, ráadásul a rovarok is megtámadták a földeket.

Lengyelországban ugyanakkor nagyon jók a kilátások. Wojtek Sabaranski, a Sparks Polska elemzője elmondta a hírügynökségnek, hogy noha 5 százalékkal kisebb területen, körülbelül 771 000 hektáron terem a repce, legtöbb régióban a növények állapota jó vagy nagyon jó, így a tavalyinál várhatóan 6 százalékkal többet, nagyjából 2,4 millió tonnát takaríthatnak be.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Tavaszi növekedésszabályozás repcében

2020. március 4. 11:43

A téli időszakot követően a repceállományok rendszerint kissé legyengülten várják az év eleji tápanyag-utánpótlást. A repce lombozatának alsó részét képező levelek a tél folyamán elhalnak. A levelek elvesztése a téli időszak következménye. Ennek hatására természetesen lassul az állomány tavaszi fejlődése, de nem jelent közvetlen veszélyt a növényre.

Jó hetet zárt az agrárpiac

2020. február 10. 12:26

A koronavírus miatt már nem tartanak globális összeomlástól a piacon, de a szakértők szerint állandó a bizonytalanság a gabonakereskedők körében is.

Mínuszok hete az agrárpiacokon

2020. június 14. 10:47

A párizsi árutőzsdén a mínuszok domináltak az elmúlt héten. A repce ára emelkedett, ám a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica kurzusa csökkent.

Elmaradhat a kalászosok bokrosodása és jön a vetésfehérítő is

2019. március 12. 10:36

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kellemes tavaszi idő. A kiadós csapadékot hozó időjárási frontok továbbra is nagy ívben elkerülik a Kárpát-medencét. A talajok felső rétegében aggasztó mértékű a kiszáradás. Az áttelelt növények fejlődését most nem a hőmérséklet, hanem a vízhiány gátolja.