Gépinfo

Újabb telephelyet nyitott a KITE Szerbiában

KITE Zrt.

2019. május 7-én nagy napra virradt a KITE Zrt. szerbiai leányvállalatának kollektívája. Közel két évvel a KITE d.o.o. megnyitása után újabb telephelyet nyitnak, Topolyán. A töretlen fejlődés tehát nem áll meg, sőt további kapcsolatok és tevékenységi körök kialakítását feltételezi.

A KITE Zrt. Magyarország vezető integrátoraként a kutatás-fejlesztés területén elért eredményeit felhasználva a fő szántóföldi növénykultúrákra alkalmazható komplex technológiai sorokat kíván a termelők körében elterjeszteni. Közel 300 milliárd forintos (1 milliárd eurós) forgalmát az agronómiai és műszaki területen a világban fellelhető legmodernebb technológiai elemek értékesítése adja. Sok más műszaki eszköz mellett a John Deere és a JCB termékei teszik ki a legnagyobb volument a gépértékesítés területén. Emellett a piacon elismert mértékben foglalkozik terményforgalmazással, melynek legnagyobb részét első sorban az olajos termények értékesítése teszi ki.

A KITE Zrt. szerbiai jelenléte 2013-tól datálódik, amikor a magyarországi műtrágyabeszállítóval megszűnt a cég kapcsolata. Ekkor alakult ki a munkakapcsolat az Elixir Zorka szerbiai műtrágyagyárával, mely azóta is fennáll és folyamatosan erősödik.

2015-ben a John Deere meghirdette a szerbiai kizárólagos forgalmazói jogának pályázatát. A KITE Zrt. élt a lehetőséggel és a gyártói segítséggel sikerült is elindítani a folyamatot. Ekkor kezdődtek meg a tárgyalások a hivatalos szerbiai forgalmazói jelenlét kiépítésére. Mivel nem sikerült megegyezni a korábbi forgalmazó cég felvásárlásában, ezért 2016-ban elindultak egy új, saját vállalkozás, a KITE d.o.o. organikus felépítésének az útján, mely a KITE Zrt. 100%-os tulajdonában lévő leányvállalat. Ennek a cégnek az alapját az Újvidéken található Masferg Agro Mechanizacija d.o.o. szolgáltatta, melynek a bérelt telephelyét vette át akkor a KITE Zrt., a vállalkozás teljes kollektívája, Djordje Miskovič vezetésével pedig beintegrálódott a KITE d.o.o.-ba, mely 2017. május 1-jén nyitotta meg kapuit a partnerek előtt. Első nagyobb bemutatkozásuk a 2017-es újvidéki vásáron volt.

Működésük már az első évben eredményes volt, év végére megduplázódott a dolgozók létszáma az induláshoz képest. Ekkor még csak műszaki értékesítéssel foglalkozott a John Deere mellett már a JCB hivatalos forgalmazójaként is. 2018-ban pedig az agronómiai termékek forgalmazásával és terményfelvásárlással bővült a portfólió. Az anyavállalat tervei között már a kezdetekben egy országos hálózat kiépítése szerepelt. Hosszú távon öt bázis létesítését tervezik, mely biztosítja majd a KITE komplex tevékenységének megismertetését a szerbiai termelőkkel. Az újvidéki után a következő lépés a legújabb telephely megnyitása Topolyán.

2018-ban sikerült megvásárolni a topolyai önkormányzattól a KITE d.o.o. első, saját tulajdonú ingatlanát, melyen felépült a telephely. A helyszín megválasztását elsősorban a szállítási útvonalak elhelyezkedése befolyásolta, azonban a helyi önkormányzat konstruktív hozzáállása is segített a döntésben. A támogató légkör nemcsak a városban, hanem a belgrádi és a vajdasági nagypolitikai környezetben, valamint a helyi beszállítók és partnerek részéről is érezhető volt.

A beruházás több lépcsőben valósul meg. Ezúttal a tervezett 1500 m²-es épületegyüttesből több mint 800 m² épült fel, mely az irodai és szociális helységeket – tárgyalót, bemutatótermet, alkatrészek és inputanyagok tárolására alkalmas raktárhelységeket, valamint kétállásos szervizműhelyt – foglal magába. Emellett az udvaron található egy gépmosó és egy géptároló terület, melyből 820 m² a tervek szerint vámszabad területként fog üzemelni, valamint a portahelység. A telephely mérete 1,84 hektár. A következő fázisban az agronómiai termékek – vetőmagok és növényvédő szerek – tárolására alkalmas raktárhelyiségek épülnek majd fel. Az új telephely nyolc alkalmazottal indul. A beruházás 25% önerőből, 35% vissza nem térítendő támogatásból és 40% kamattámogatott hitelből valósul meg. A támogatásokhoz a szabadkai Prosperitati Alapítvány közreműködésével jutottak, ami a vajdasági magyarság dotálását tűzte ki céljául, új munkahelyek teremtése és az infrastruktúra fejlesztésének érdekében.

Szijjártó Péter

A nyitó nap rendezvényein részt vett Branislav Nedimović Szerbia mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási minisztere, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, valamint Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, aki kitért arra, hogy a KITE Zrt. a hagyományokra épülő innováció terjesztését szolgálja a határokon túl is. Emellett pedig folyamatosan komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy a legmodernebb technológiát elterjessze Magyarország határain kívül is.

Fotók: KITE Zrt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Kiosztották az AGRITECHNICA 2019 Innovációs díjait

2019. szeptember 26. 11:35

A zsűri az idei évben egy arany- és 39 ezüstérmet osztott ki. Az aranyérmet a John Deere Walldorf GmbH & Co. KG (a Joskin céggel közös) terméke a 8R traktorokhoz kifejlesztett eAutoPower gearbox e8WD hajtómű kapta.

John Deere gépet megbízható kereskedőtől

2019. március 19. 06:00

A Gépközvetítő Kft. alapvetően új- és demó John Deere gépek, eszközök beszerzésével- és értékesítésével foglalkozik. Az általunk biztosított „gépközvetítés egy komplex szolgáltatást jelent, magában foglalja a gép kiválasztását, finanszírozását, műszaki vizsgáztatását, névre írását, igény szerint házhoz szálltását, szerviz- és alkatrész ellátását, esetleges garanciális/szavatossági ügyintézését is.

Profitált a John Deere az amerikai segélyprogramból

2020. május 26. 05:37

A John Deere profitált abból a segélycsomagból, amelyet az Egyesült Államok kormányzata nyújtott az amerikai termelőknek azért, hogy megbirkózzanak az új típusú koronavírus terjedése miatti válságos helyzettel.

Az eladott traktorok 22 százaléka John Deere volt tavaly

2020. január 9. 16:02

Az elmúlt havi adat 12 százalékkal magasabb a 2018-as decembernél, de 73 százalékkal elmarad a két évvel ezelőtti utolsó havitól. Igaz ott egy egyszeri hatás miatt abban a hónapban helyezték forgalomba az éves traktor-eladások több mint negyedét.